Tóth Ferenc: Erdei Ferenc szülőháza. A Makói Múzeum Füzetei 44. (Makó, 1985)
A szülők
tanya 4 járandó földön, ez a háborúban elesett Imrének jutott, de a felesége nem győzte munkálni, ezért Erdei Ferenc bérbe vette, de a tanyára nem költöztek ki. A Belső nyomáson, a Kereszttöltés mellett — a várostól 8 km-re — 2 holdat művelt. Ebben a lazább talajban krumplit és dinnyét termelt. Ugyanezen a dűlőn, a város alatti Kortyogóban volt egy szőlejük, benne néhány gyümölcsfával — főleg kék szilvával — ezt lucernával vetették be. Amikor 1909-ben megnősült, maga is próbálkozott a libázással, vagon tételben vásárolt libát, de beleütött a vész. Ezután inkább tömtek valamennyit, felesége tömés során fázott föl, izületi betegsége haláláig elkísérte. Megélhetésük alapja már nem a liba, hanem a hagymatermelés. Az Erdei szülőktől nászajándékban kaptak egy teljes hagymás felszerelést, amibe volt vaseke, láncborona, fogas, több soros hagymavetőgép, vasutalló, rács és egyéb hagymáseszközök. A kertészkedést 1928-ban tanyás életmód váltotta fel. Apósától kivették a Rákos közelében levő 16 hold földjét, holdját 5 mázsa búzáért. 7 holdon termelt búzát, hiszen évente egy vagon búzát kellett előállítania, 80 mázsát haszonbérbe, húszat pedig saját célra. Egy hold saját hagymán kívül 2—3 holdat felesbe is kiadott. 1932-ig tartott tanyai gazdálkodás gyarapodást is eredményezett, így tudták megvásárolni az Új utcai házat. — Nem ismertem olyan embert — emlékezik Erdei Sándor —, aki a földműves munka fogásait olyan fokon tudta, mint apám; ahogy kapált, kaszált, kaszát kalapált, kazlat vagy asztagot rakott, mind a fölső szintje volt a mesterségbeli tudásnak. Apjának, Erdei Andrásnak életeleme volt a munka, Ferenc inkább sok mindennel kísérletezett, új utakat keresett. Mint fürge észjárású ember, végső fokon a paraszti sorból való kitörés lehetőségét kutatta. A megerőltető hagymás életmódot megkísérelte felcserélni a tehéntartással. Négy tehenet vásárolt, 16 liternél egyik sem adott kevesebbet. A szimentáli tehenet délben, a csordajáráson is meg kellett fejni, 24 litert adott naponta. Máskor két anyakocát állított be. Mangalica helyett berkshire, jorkshire fajtákat tartott. Még virághagyma (tulipán) termelésébe is belekezdett. Feri fiát idegesítette, hogy apja nem elég kitartó ahhoz, hogy egy valamit végig csináljon. Emiatt volt közöttük sokszor vita is, de ezek termékeny és hasznos beszélgetések voltak. „Apám — írja utolsó művében Erdei Ferenc — tehát törzsökös hagymás volt, de a két nagyszülői család révén mi úgy nőttünk fel öcsémmel, hogy — mintegy klinikai kísérletként — az összes Makón lehetséges gazdálkodási formát végig éltük. Az alapállásunk az volt, hogy az Aradi utcai házból hagymát termeltünk a város körüli földeken, a magunkén is, bérelt földön is olykor, ahogyan a hagyma négyéves váltással forgott a földeken. De mi a gazdálkodó hagymakertészek közé tartoztunk, tehát mindig két lovunk volt, tehenünk, gabona- és kukoricatermelésünk és sertéshízlalásunk, de a fő ága hagyma volt és mellette libatömés. Majd elhalván apai nagyszüleim, az anyai nagyszülők tanyájára költöztünk ki néhány évre s ott tanyai gazdák módjára gazdálkodtunk. Házunk azonban továbbra is megmaradt a városban, innen jártunk iskolába, idejöttünk haza vasárnap... . Aztán újra visszakanyarodtunk városi hagymakertésznek, mindenestül visszatérve a hagymások társadalmi és gazdasági közéletébe." 2 8 Szüleikhez hasonló gyarapodás nem történt életükben, ebben az italozásnak is része volt. Nagy lelki megrázkódtatás közepette később mégis leszokott róla. Bakos Sándorné ezt így idézte fel: — A Megyeház utcán laktak, de kint éltek a tanyán. Ferus bácsi hízót hozott eladni, egyet-e, kettőt-e, nem tudom megmondani. El is adta, föl is vötte a pénzt. 2 8 Erdei F. 1971. 315—316. 280
