Halmágyi Pál: Makó város román megszállása 1919. június 17.–1920. március 29. A Makói Múzeum Füzetei 43. (Makó, 1985)

venni.

4 A román polgári megbízott első ténykedéseként betiltotta a június 2l-re tervezett megyei közgyűlést. Az uralom átvételének egyenes következménye volt, hogy a tisztviselőknek fogadalmat kellett tenniök. Popovics kíséretével még aznap visszautazott Nagyszebenbe, ahonnan egy hét múlva érkezett ismét Makóra, e fogadalom szövegével. A vármegye tisztikara rövid tanácskozás után úgy határozott, hogy nem teszi le a kívánt fogadalmat. Popovics fenyegetéseire sem változtatták meg álláspontjukat, aki végül is közölte, hogy ennek ellenére a munkájukat folytatniok kell.

5 A segéd- és kezelőszemélyzet az alispán tudtával és beleegyezésével letette a fogadalmat. A tisztikar nem tudta, hogy a fogadalom megtagadásának milyen következményei lesznek (internálás, hivatalvesztés) „nem akarta, hogy a sok gonddal küzdő kisebb alkalmazottak családjai esetleg súlyos nélkülözéseknek legyenek kitéve", s ezért járt el a fentiek szerint.

5 A városházán másnap jelent meg Popovics a fogadalom ügyében. A tisztikar itt is ülést tartott, s négy tisztviselő kivételével hajlandó volt a fogadalom letételére, hogy reménye szerint a város bajait, terheit enyhíteni tudja, s szolgálataival valamelyest segítsen sorsán. A fogadalom igen egyszerűen hangzott: „Fogadom, hogy a nagyszebeni kormányzótanács által kinevezett dr. Popovics György kormánybiztos rendeleteinek engedelmeskeni fogok."

6 A fogadalmat megtagadókat állásuktól, nyugdíjigényük elismerése nélküli megfosztással fenyegette meg a román megbízott. A következmények nem igazolták a fentieket, senkit sem bocsátottak el és sajnos semmit sem segített a városon tisztviselőinek derékhajlítása. A román polgári prefektúrának igen különös elképzelése volt a város közigazgatásáról. A kiadmányozandó ügyiratokat Markovics „alispán" egyrészt politikai szempontok miatt nem írta alá; másrészt a budapesti kormányhivatalokkal kapcsolatos ügyiratokat sem írta alá, mert nézete szerint a város már nem állhatott Pesttel összeköttetésben; harmadrészt nem értett egyet az Araddal fenntartott kapcsolatokkal sem, mert megítélése szerint az már román külföld volt. Rövid működése, helyesebben itt-tartózkodása alatt, a román polgári közigazgatás nem sokat tett azonkívül, hogy a hozzá fordulókkal szemben előzékenyebb magatartást tanúsított, mint a hadsereg. A katonai igazgatás mellett hatásköre oly szűkre szabott volt, hogy Petrovics polgármester csak így emlékezett meg róla: „Működése nem sok vizet zavart... s rövidesen feladván itteni működését átköltözött Nagylakra."

7 Erre a lépésre azonban nem önszántából vállalkozott a román közigazgatás. Ők csak a menekülő katonai egységeket követték. 1919. július 20-án hajnalban ugyanis megindult a Vörös Hadsereg tiszai-offenzívája, melynek eredményeként Tokajnál, Szolnoknál és Csongrád alatt a vörös csapatok átkeltek a Tiszán. Az előretörő hadosztályok elfoglalták Szentest és Hódmezővásárhelyt, s e városokban ismét megalakult a munkástanács. Vásárhely eleste után „a román parancsnokság el volt készülve, hogy éjfélre itt lesz a Vörös Hadsereg. Sürgősen pakoltak... s trénjüket elindították Aradnak."

8 A tiszai támadás teljes pánikot okozott a megszállók között. A román trén szervezetlen elvonulása ezt csak fokozta, mert felmálházásukhoz 4 T. I. Csanád vármegye III. rész április 3. s T. I. Csanád vármegye IV. rész április 7. • Petrovics Gy. 1921. 97. 7 Petrovics Gy. 1921. 98. 8 Dr. Demkó Pál: Napló 1917. december 1-től 1927. június 5-ig. József Attila Múzeum Történeti dokumentációs gyűjteménye 80.225.1 (Továbbiakban: D. P. N.) 1919. július 20. 21* 323