Tóth Ferenc: Dr. Könyves- Kolonics József politikai pályája. A Makói Múzeum Füzetei 42. (Makó, 1984)

Függelék: Könyves-Kolonics József beszédei, írásai - Nem lépek be a Kisgazdapártba

15 1937. november 12. NEM LÉPEK BE A KISGAZDAPÁRTBA A Makói Független Újság minden nyájas invitálása, burkolt gyanúsításai és szerepet ígérő ajánlatai dacára sem lépek be a Kisgazdapártba. Még akkor sem, ha általam minden fenntartások és kétségek nélkül őszintén népi politikusoknak ismert és elismert dr. Juhász Nagy Sándor, dr. Horváth Zoltán és Kun Béla márkázzák is előttem a pártot és a főként politikai múltjánál arra nagyon is reászoruló pártvezért. Éppen itt a bökkenő, hogy a Makói Független Újság sem meri a makói Kossuthpártiakat egyedül a vezérrel biztatni, hanem a vezért akarja márkáztatni az általam is megemlített szeplőtlen múltú politikusokkal. Nem tudok lelkesedni olyan vezérét, akit a múltja nem igazol s aki egész életén keresztül mást tett, mint amiket most hirdet. Én ebben a népámításra épített politikai világban s politikust csak a múltjával, a cselekedeteivel és nem a nép felé hirdetett szavaival merem biztosra mérni. „Minden szónál szebben beszél a tett!" Lássuk a múltat és a cselekedeteket! Csak nagy vonásokban vázolom. A pálya gróf Tisza Istvánnál kezdődik és gróf Bethlen Istvánnál torkolódik. Minden emberi megbecsülésem mellett (mert magam is állítom, hogy kiváltságos helyzetben levő szűk osztályuk tehetséges képviselői voltak), ki merné azonban állítani, hogy e két névnek viselője jelentette és jelenti a magyar népi politikát. A pálya Bethlentől hirtelen elkanyarodott a jószándékú Gaál Gasztonon keresztül Gömbösig, majd merész ugrással ismét visszakanyarodott a kriptába tessékelt Bethlenhez. S ezen idők alatt láttam a vezért, mint az igazi alkotmányosság ellenségét. Közeiebről: amikor Bethlen a titkos választójogot megszüntette és kormányrendelettel a nyilt szavazást léptette életbe, a népi politika hőseit és mártírjait kegyetlenül pusztította, írtogatta, akkor a vezér nem az üldözöttek, hanem az üldözők táborában volt. Láttam a vezért, mint a közszabadságok ellenségét, amikor az ellenforradalom alatt a munkás és felekezeti üldözés ellen állásfoglaló sajtóorgánumok megszüntetését követelte. Láttam, amikor annak az uszító és gyűlölködő világszemléletnek volt a hirdetője, ami most a nyilasokon keresztül újult erővel jelentkezik. És végül olvastam azt a titkos választójogi tervezetet, amelyet a Kisgazdapárt már egyszer nyilvánosságra hozott. Erről a választójogi tervezetről enyhén szólva azt kell mondanom, hogy döbbenetes merénylet volt a népi államkormányzás és igazgatás ellen s ezt a merényletet egy állítólagos népi politikus követte el. Hallottam a vezért mint szabadkirályválasztót s láttam politikai barátságban a tízezer holdas legitimista mágnásokkal, amikor Körmenden nemcsak könyökével, hanem majdnem egész testével súrolta a sokezer holdas mágnások, mindenképpen kiváltságos főpapok és gazdag zsidók legfőbb reménységét és támaszát, a Habsburgokat. Nem a Juhász Nagy Sándorokban, Horváth Zoltánokban, Kun Bélákban nem bízom én, hanem kérdem, bízhatok-e az annyi világszemléleti és politikai pálfordulásokon átesett Eckhardtban? S ha nem feltétlen bízhatok, mit tehetek egyebet? Mint őrző jól állok a strázsán, hogy Kossuth Lajos eszméinek Justh Gyula által fennen hordozott zászlóját szeplőtelen politikai múltú, a magyar nemzet, a dolgozó népmilliók jobbléte, békéje, szabadsága és művelődése tekintetében minden biztosítékot megadó politikusnak adhassuk át. Ez pedig — szerény véleményem szerint — csak az lehet, aki a parasztságot nem a legitimista mágnásokkal akarja összeházasítani, mert abbói nem a nép üdvössége, hanem csak cifra lakodalom keletkezhetik... A parasztságnak 37