Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Dombegyház úrnője
Mind a Lonovics-Hollósy kúriában, mind megyeházbeli otthonukban a hang mindenkor nemesen emelkedett, de természetes, őszinte volt. Soha veszekedés, kétértelműség nem zavarhatta meg ezeket a nemcsak címerükben és előnevükben, de tartásukban és gondolkodásukban nemes embereket. Ezt a tartást őrizte Hollósy Kornélia annakidején a színpadon és a színfalak mögött is, s így elkerülte és távoltartotta magától a pályán oly gyakran adódó sikamlósságokat. Ugyanakkor pályatársaival a legszívélyesebb, legbarátságosabb volt. Soha nem vett részt a színfalak mögötti intrikákban, bár őt irigyei sokszor támadták, de ő szelíd és béketűrő volt, s mert mind polgári- mind pedig művészi becsületéhez kétség nem férhetett, a hántásokra és sértésekre nem felelt, legfeljebb olykor a hírlapi támadásokra válaszolt hírlapi nyilatkozattal. Ezeket is a művészet és a színház érdekében tette, nem engedve művészetét a napi viták szintjére lealacsonyítani. Az Országos Színészegyesület már az 1880-as évek végén elhatározta, hogy a magyar színészet kezdetének századik évfordulója közeledvén, Kelemen Lászlónak, az első magyar színigazgatónak a Makó melletti Csanádpalotán lévő sírjára síremléket állít, a község főterén pedig emlékoszlopot emeltet. A megvalósításra 1888 szeptemberében került sor, országos ünnepség keretében. Az ünnepség szeptember 7-én Aradon kezdődött. A színházban díszelőadást tartottak, a helyi társulat, valamint budapesti művészek közreműködésével. A fővárosi művészküldöttség tagjai voltak: P. Márkus Emília, a Nemzeti Színház tagja, Pálmay Ilka a Népszínház művésznője, Szilágyi Arabella operaénekesnő, Feleki Miklós, az Országos Színészegyesület elnöke és Náday Ferenc, a Nemzeti Színház tagjai, E. Kovács Gyula, a kolozsvári Nemzeti Színház rendező-színésze, valamint Halmai Imre, a szatmári színház igazgatója. Az ünnepség másnap Csanádpalotán folytatódott, ahol Kelemen László kántortanítóként működött. Aradról különvonaton jöttek át a budapesti és a más vidékről meghívott vendégek, köztük Barna Izsó a Népszínház karmestere, Lányi Géza zeneszerző és cimbalomművész, Palágyi Lajos költő és a Kelemen család leszármazottai: életben lévő leánya Veronika, unokái, csak unokahúga, Bulyovszkyné Szilágyi Lilla hiányzott, aki az ausztriai Gmundenből írt, mentette ki magát és küldött 50 forintot a helybeli szegények közt leendő kiosztásra. A Kelemen emlékünnepség fővédnöke Hollósy Kornélia volt. Csanádpalotán már „háziasszonyként" fogadta a vendégeket, s amint a korabeli újságok írták, az érkező művésznőket kollégiális csókkal üdvözölte. Kelemen László sírjára a síremléket vörös márványból a család állíttatta, a község főterén az emlékoszlopot az Országos Színészegyesület. A sírnál Halmai Imre, az ország legfiatalabb színigazgatója szavalta el Váradi Antalnak erre az alkalomra írt ódáját, majd a családtagok és a küldöttségek megkoszorúzták a sírt. A koszorúzást követően gyászistentiszteletet tartottak, utána pedig a templom előtti főtéren felállított emlékoszlopot avatták fel. Itt E. Kovács Gyula mondotta el alkalmi költeményét, majd az első koszorút Hollósy Kornélia, mint az ünnepség fővédnöke helyezte el a talapzaton. A csanádpalotai ünnepségről a vendégek Makóra mentek át, ahol Major Miklós polgármester fogadta őket. Makón közel ötventerítékes díszebédet adott Lonovics főispán és felesége a meghívottak tiszteletére. Ebéd után Németh János, az aradi színház tenoristája részleteket énekelt a Hunyadi Lászlóból, amit a ház asszonya meghatódva hallgatott. Este a makói színkörben az Országos Színész Egyesület segély* és nyugdíj alapja javára, Kelemen László emlékezetére, díszelőadást rendeztek, három szakaszban. Az elsőben prózában és versben méltatták az első színigazgató érdemeit. A második részben Szilágyi Arabella és Halminé Székely Emma 71
