Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
A magyar operajátszás csak egy évtizeddel fiatalabb a magyar színjátszásnál. A XIX. század első évtizedeiben Déryné Széppataki Róza volt operajátszásunk úttörője, majd őt követte Schodelné Rozália, ez európai énekiskolákon tanult kiváló operaénekesnő, aki a Nemzeti Színház első évtizedében magas művészi fokra emelte operajátszásunkat. Itt jegyezzük meg, hogy az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színházban drámát, operát és zenés játékokat, népszínműveket is játszottak egészen 1875-ig, amikor megnyílt a Népszínház, majd 1884-ig, amikor az Operaház kezdte meg működését, átvéve a Nemzeti Színháztól először a népszínműveket, majd az operákat. Még Schodelné működése idején tűnt fel az őt is túlszárnyaló magyar énekművészet legkiválóbbja, az ugyancsak külföldi énekesiskolán nevelkedett Hollósy Kornélia, akit kora a MAGYAR CSALOGÁNY becéző névvel tisztelt meg. Hollósy Kornéliának elévülhetetlen érdemei vannak a magyar opera fejlesztésében és népszerűsítésében. Erkel Ferenc egyik legkedvesebb énekesnője volt, s amilyen megtisztelő volt a művésznő számára nemzeti operánk, a Bánk bán bemutatóján Melinda szerepe, éppúgy az opera országos elismertségében nagy része van a nagyon kedvelt énekművésznőnek, aki részint Pesten, részint vidéki turnéi vagy hangversenyei alkalmából az operát vagy annak egyes részleteit mindig műsorára tűzte. Hollósy Kornélia (1827—1890) fiatalon, 19 éves korában kezdte énekesnői pályáját és fiatalon, 35 éves korában vonult vissza, művészete és dicsősége teljében. Makó városához számos művészi és társadalmi kapcsolat fűzte, s a hálás utókor ezért állította fel szobrát Makón. Emlékét idézze fel és őrizze meg ez a könyv, amely életét és pályáját mutatja be. 3