Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

A magyar operajátszás csak egy évtizeddel fiatalabb a magyar színjátszásnál. A XIX. század első évtizedeiben Déryné Széppataki Róza volt operajátszásunk úttö­rője, majd őt követte Schodelné Rozália, ez európai énekiskolákon tanult kiváló operaénekesnő, aki a Nemzeti Színház első évtizedében magas művészi fokra emelte operajátszásunkat. Itt jegyezzük meg, hogy az 1837-ben megnyílt Nemzeti Szín­házban drámát, operát és zenés játékokat, népszínműveket is játszottak egészen 1875-ig, amikor megnyílt a Népszínház, majd 1884-ig, amikor az Operaház kezdte meg működését, átvéve a Nemzeti Színháztól először a népszínműveket, majd az operákat. Még Schodelné működése idején tűnt fel az őt is túlszárnyaló magyar énekmű­vészet legkiválóbbja, az ugyancsak külföldi énekesiskolán nevelkedett Hollósy Kor­nélia, akit kora a MAGYAR CSALOGÁNY becéző névvel tisztelt meg. Hollósy Kornéliának elévülhetetlen érdemei vannak a magyar opera fejlesztésében és népsze­rűsítésében. Erkel Ferenc egyik legkedvesebb énekesnője volt, s amilyen megtisztelő volt a művésznő számára nemzeti operánk, a Bánk bán bemutatóján Melinda szere­pe, éppúgy az opera országos elismertségében nagy része van a nagyon kedvelt ének­művésznőnek, aki részint Pesten, részint vidéki turnéi vagy hangversenyei alkalmá­ból az operát vagy annak egyes részleteit mindig műsorára tűzte. Hollósy Kornélia (1827—1890) fiatalon, 19 éves korában kezdte énekesnői pá­lyáját és fiatalon, 35 éves korában vonult vissza, művészete és dicsősége teljében. Makó városához számos művészi és társadalmi kapcsolat fűzte, s a hálás utó­kor ezért állította fel szobrát Makón. Emlékét idézze fel és őrizze meg ez a könyv, amely életét és pályáját mutatja be. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom