Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Dombegyház úrnője
válogatottabb műértő közönség töltött meg zsúfolásig" — amint azt a korabeli sajtó tudósította. A hangverseny első napján, augusztus 15-én mutatták be Liszt Szent Erzsébet legendáját, a szerző vezényletével. Az oratóriumban Szent Erzsébetet Pauli Richárdné Markovits Ilka énekelte. 16-án kirándulás és díszebéd volt a Zugligetben 17-én pedig háromszakaszos, nagy ünnepi hangversenyt rendeztek magyar szerzők műveiből. Ezen működött közre Hollósy Kornélia. Ezen a hangversenyen szerepelt Reményi Ede hegedűművész, Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály, előadták Liszt Dante szimfóniáját, s maga Liszt Ferenc is a vezénylő dobogóra állt, majd leült a hallgatóság soraiba, s lelkesen tapsolt Hollósy Kornélia magyar népdalainak. A hangversenyen jelen volt Liszt akkori veje, Hans von Bülow, aki később nagy cikket írt a hangversenyről. Bülow megkérdezte Hollósyt, hogy miért vonult vissza, mikor a hangja most is oly töretlen fényű, mire a művésznő azt válaszolta, hogy hátralévő életével már másoknak tartozik: férjének és fiának. Hollósy Kornélia a hangverseny III. részének utolsóelőtti számaként szerepelt; a hangversenyt Liszt Rákóczi indulójával fejezték be, a szerző vezényletével. A hangverseny után a rendezőbizottság elnöke, Orczy Béla báró vezetésével küldöttség tisztelgett Hollósy pesti szállásán és köszönetet mondtak a közreműködésért. 18-án Liszt tiszteletére a pesti Lövöldében kétszáz terítékes díszlakomát rendeztek, művészek és műpártolók részvételével. Számos felköszöntő hangzott el, többek között Hollósy Kornéliára is ürítettek poharat. Az 1865. augusztus 17-i hangversenyen való közreműködése volt Hollósy Kornéliának legutolsó nyilvános szereplése, többé nem lépett fel, legfeljebb otthonában énekelt olykor-olykor egy-egy dalt, férjének vagy fiának nevenapján, családi körben. Mint az Országos Vöröskereszt Csanád megyei részlegének elnöknője áldásos tevékenységet fejtett ki, ünnepélyeket rendezett jótékony célra, műkedvelő gárdát szervezett színi előadásokra. A régi makóiak közül tagja volt a gárdának Török Imre, Végh János, Bíró Kálmán, Gereőffy Ferenc, Cseresnyés János, Csolnakossy Gerő, Kristóffy József, Wasmer Paula, Csergeő Gizella, Berényi Paula, Dedinszky Erzsébet, Végh Teréz, Paula és Anna. Hollósy Kornélia sohasem tétlenkedett: vendégfogadások, látogatások, olykor pesti utazások élénkítették az egyhangúnak látszó falusi életet. Gyakran járt be Makóra műkedvelő színjátszó társaságát instruálni. A nyarakat a mindig otthon töltő fiával együtt élvezte, s közben természetesen a gazdaság gondjait megosztotta férjével, akit 1868-ban az alakuló Csanád vármegyei Gazdasági Egyesület alelnökévé, majd 1872-ben elnökévé választottak, s ezt a tisztséget 1906-ban bekövetkezett haláláig viselte. Bizonyos változást Hollósy Kornélia életében is jelentett, amikor férjét 1879ben a megye főispánjává nevezték ki. Férje oldalán kellett — mint a megye első asszonyának — reprezentálnia, s ezt annyi kedvességgel, asszonyi bájjal, veleszületett előkelőséggel, s ugyanakkor — természetének megfelelően — annyi egyszerűséggel teljesítette, hogy a megye legünnepeltebb és legszeretreméltóbb asszonyaként emlegették. A makói klasszicista stílusú vármegyeháza emeletén egy lakosztályt rendeztek be, ahol a makói tartózkodás idején laktak, fogadásokat tartottak, társaságokat láttak vendégül. Itt is elsőrendű háziasszonynak bizonyult „a magyar csalogány". A családi kör bővült, boldogságuk erősödött, amikor Gyula fiúk 1881-ben feleségül vette Nyéky Irmát, egy megyei földbirtokos lányát. A fiatalok a dombegyházi kúriában rendezkedtek be, ahol a következő évben megszületett az első unoka, László, majd 1883-ban Kornélia. Amilyen gondos, jó anya volt Hollósy Kornélia, olyan féltő, szerető és aggódó nagyanya vált belőle. 70
