Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Nemzeti Színház — A második szerződés

NEMZETI SZÍNHÁZ — A MÁSODIK SZERZŐDÉS Az abszolutizmus első éveiben Albrecht főherceg vette át Haynautól Magyarország legfőbb polgári és katonai kormányzatát. A kormányzó-főherceg a Nemzeti Színházat sem hagyta meg a régi vezetők kezében, hanem új igazgatási rendszert adván a színháznak, 1852 májusában gróf Festetics Leót bízta meg a művészi vezetéssel. Hogy munkáját megkönnyítsék, egy bizottmányt — „Comitét" — állítottak a színház élére, s ennek a vezetését a tekintélyes báró Augusz Antalra bízták. Augusz báró irodalom és zenepártoló főúr volt, tolnai birtokán, szekszárdi kastélyában többször látta vendégül Liszt Ferencet is. Az igazgatásban a zenei részt Festetics, a drámait Fáncsy Lajos aligazgató vezette. Hogy az a szellem, amelyet ez a rendszer honosított meg, elviselhetővé vált, nagyrészt a kormányzó főherceg feleségének, a zenekedvelő Hildegárd főhercegnőnek köszönhető. Rendszeresen látogatta a Nemzeti Színház operaelőadásait, gyakran járt hangversenyekre és leányainak zenetanáraként Erkel Ferencet hívta meg. A Nemzeti Színház újjászervezésében az egyik fontos feladat volt Hollósy Kornélia visszaszerződtetése, mert sem az utána következő tagok, sem a vendégek nem pótolhatták a távozásával bekövetkezett hiányt. 1853 májusában Festetics Leó levelet intézett Lonovics Józsefhez, felesége, Hollósy Kornélia visszaszerződtetése ügyében: „Tekintetes Úr! Midőn a Nemzeti Színház igazgatását átvettem, rögtön érzettem azon pótolhatatlan veszteséget, melyet az intézet a Tekintetes Uraságod hitvesének lelépte által szenvedett. Tekintetes Uraságod igen bölcsen méltóztatik tudni, hogy az opera bármily jó szervezés, s bármily kitűnő egyéb tagok mellett is, egy közkedveltségű primadonna nélkül majdnem az óra mutató nélkül szokott lenni... Ez az alapköve, úgy mondhatni feje az operának, mi nélkül hasztalan minden. A tekintetes Asszony a művészet istennőjének koszorúit a család oltárára tevé, s a Nemzeti Színház operája azóta folytonosan sinlik, — mert ő benne legfőbb támaszát vesztette el. Én mindent megkíséreltem, mindent elkövettem, hogy e veszteséget legalább tűrhetővé tegyem; de munkám, és kísérleteim sikertelenek, s a közönség egyáltalán nem képes feledni, kit feledni egyhamar nem is lehet. Hozattam colaratur énekesnőket, de egyik a másik után csak azt érezteté velünk, mit vesztettünk Hollósy Cornéliában. Ne vegyék mindezt phrázisoknak, mert ez a tiszta valóság! A Nemzeti Színház jelen állásában, midőn tömérdek költséggel az operához különben minden meg van szervezve, de coloratur énekesnője, szóval Hollósy Cornélia nincs! holott pedig a közérzület nyilvánulásából ítélve az ország az intézetre anyagilag mindent kész megtenni és áldozni, csupán szellemi haladást és nemzeti színművészetünk mindenkori virágzását föltételezvén, ne vegyék tőlem 39