Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Hazai közjáték
hibázott, s a közönség „igen-igen hidegen" távozott. A Syrén Hollósy jutalomjátéka és egyúttal búcsúelőadása is volt, mert lejárt az a rövid szerződés, amelyet hazatérése után kötött a színházzal. 1852. január 17-én ismét a Syrénben lépett fel, ezúttal az egykori, kedvelt pályatárs, a korán elhunyt Szerdahelyi József kiskorú árvái javára. Szerdahelyi ugyanis néhány évvel 1851 februárjában bekövetkezett halála előtt másodszor is megnősült, s a színpadon akkor már szép nevet szerzett gyermekei, Nelli és Kálmán után ebből a második házasságából is születtek gyermekei, akik így ellátatlanok maradtak. Február 28-án ismét a Gyermekkórház javára a Lammermoori Luciát énekelte. Marad vagy távozik Hollósy a színháztól? Ez volt a lapok témája, a közönség kérdéseinek visszhangjaként ezekben a napokban. A találgatásoknak a színház igazgatóságától származó közlemény vetett véget: „A Nemzeti Színház igazgatósága örömmel jelenti, miszerint Hollósy Kornélia kisasszonyt, első szerződése kitekével sikerült még 2 hónapra vendégül megnyernie és pedig az eddiginél kedvezőbb feltételek mellett. Pesten, január 14-én, 1852. Szigligeti titkár." „Az eddiginél kedvezőbb feltételek" miatt újabb hírlapi csatározás kezdődött, annak eldöntésére, hogy melyik félnek kedvezőbb az új szerződés, mert az előbbi — a hírlapok szerint — a színházra nézve nem volt kedvező, s ha a színházra nézve kedvezőbb, ez viszont szinte sértő a művésznőre, hogy eddig csakis a maga számára előnyös szerződést kötött. Hiába, sajtónak, közönségnek, hódolóknak és ellenpártnak egyszerre nem lehet eleget tenni. Az új-, illetve pót-szerződés 8 fellépésre kötelezte Hollósyt. így telt el a két hónap, mikor is a színház többször is meghirdette Hollósy Kornélia utolsó fellépését. Egy ilyen meghirdetett és már többször elhalasztott „utolsó" március 16-án volt, amikor Afanáziában lépett föl. Sokaknak feltűnt, hogy „a közönség nem mutatott több figyelmet és kitüntetést, mint máskor. Ennek azonban nem gyöngédtelenség volt az oka, hanem csupán az, hogy többször volt már .utolsó fellépte' hirdetve, de az igazgatóság mindig „ismét szerencsés volt" a t. jeles művésznőt továbbra is megnyerhetni." Úgy járt az igazgatóság, mint a mesebeli gyermek a farkassal. Majd akkor sem hisszük, hogy utoljára van szerencsénk a t. művésznőt hallani, midőn csakugyan utoljára fog fellépni." Hollósy valóban utoljára 1852. március 22-én Doppler Ilkájában lépett fel. Úgy látszik, nemcsak a lapok, de a nagyközönség is nehezteléssel szívében vált meg a sokat dédelgetett művésznőtől, aki ebben a két — rövid ideig tartó — vendégszereplésben 54 alkalommal lépett fel. A búcsúelőadáson volt taps, koszorú, virágfüzér és kihívás bőven, éppen csak a szokásos versek maradtak el, „amit előre lehete gyanítani" jegyezte meg maliciózusan a Hölgyfutár. Hollósy Kornélia április közepén apjához és nevelő anyjához utazott Aradra, a küszöbön álló esküvő előkészületeinek megtételére. A vőlegény, amint arról korábban már szó esett, Lonovics József, jogot végzett, birtokán gazdálkodó ifjú volt, menyasszonyánál három évvel idősebb. Apja Ferenc, az egri káptalan számvevője, testvérbátyja Károly pedig évek óta az egyik idősebb Hollósy lánynak, Máriának a férje, míg a nagybácsi Lonovics József volt csanádi püspök és később egri érsek, akit a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt lemondattak egyházi méltóságairól és a mölki apátságba internálták, ahonnan 1854-ben szabadulva, Bécsben telepedett le. Esküvője előtt Hollósy Kornélia két hangversenyt rendezett Aradon, jótékony célra, műkedvelők közreműködésével. Tudni vélték, hogy a hangversenyek jövedelmét az aradi foglyoknak vagy a katonai kórháznak juttatta, de olyan hírek is voltak, hogy a Szerdahelyi árvák, illetve az Egressy Béni alap javára adta a hangverseny jövedelmét. Hogy a híresztelések közül 37
