Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Nemzeti Színház — Az első szerződés

siettek az ünnepelt művésznőt csodálni, s boldogok voltak, hogy az ő varázs ajkairól hallhatták a magyar hangok szívderítő ömledezéseit. És hálából ezért Hunnia né­mely nagylelkű fia a nagy művésznőt még honleányi érdemeitől is meg akará foszta­ni. — Ámde Hollósy Kornélia az ellene szórt férfiatlan rágalmakat nemes önérzeté­ben nyugodtan tűré s minden bosszúja abból állott az üldözött kedves csalogány­nak, hogy a közös gyász és sebzett szíve fájdalmának éjeiében még szebben, megha­tóbban énekelt mint azelőtt, s a szerencsétlen lengyelek honábai távozása előtt utó­szor lépvén föl, lábainál egész virágágya terült el a tiszteletére szórt tavaszi rózsák­nak, — szúró tövisei a méltatlan üldözők számára maradtak fenn — emlékül." Hollósy Kornélia még március 16-án beadvánnyal fordult Pest város tanácsá­hoz, amelyben a maga, kísérője Verzár Emánuel és szobalánya részére külföldi uta­zásához útlevél kiadását kérte. Az útlevelet szinte egész Európára kiterjedő ha­tállyal, nevezetesen Német-, Frank-, Belga-, Holland-, Angol-, egész Itália, Spa­nyol-, Török- és Oroszhonban teendő utazásokra, maga és kísérője, valamint szoba­lánya részére március 22-i kelettel megkapta. Útjára a Nemzeti Színház és a Hangász egylet ajánlóleveleivel, számos tisztelőjének búcsúztatása mellett április 6-án a Bécs­be induló gőzhajóval indult el. (Az örmény származású Verzár valószínűleg rokona is volt.) 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom