Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Nemzeti Színház — Az első szerződés

siettek az ünnepelt művésznőt csodálni, s boldogok voltak, hogy az ő varázs ajkairól hallhatták a magyar hangok szívderítő ömledezéseit. És hálából ezért Hunnia némely nagylelkű fia a nagy művésznőt még honleányi érdemeitől is meg akará fosztani. — Ámde Hollósy Kornélia az ellene szórt férfiatlan rágalmakat nemes önérzetében nyugodtan tűré s minden bosszúja abból állott az üldözött kedves csalogánynak, hogy a közös gyász és sebzett szíve fájdalmának éjeiében még szebben, meghatóbban énekelt mint azelőtt, s a szerencsétlen lengyelek honábai távozása előtt utószor lépvén föl, lábainál egész virágágya terült el a tiszteletére szórt tavaszi rózsáknak, — szúró tövisei a méltatlan üldözők számára maradtak fenn — emlékül." Hollósy Kornélia még március 16-án beadvánnyal fordult Pest város tanácsához, amelyben a maga, kísérője Verzár Emánuel és szobalánya részére külföldi utazásához útlevél kiadását kérte. Az útlevelet szinte egész Európára kiterjedő hatállyal, nevezetesen Német-, Frank-, Belga-, Holland-, Angol-, egész Itália, Spanyol-, Török- és Oroszhonban teendő utazásokra, maga és kísérője, valamint szobalánya részére március 22-i kelettel megkapta. Útjára a Nemzeti Színház és a Hangász egylet ajánlóleveleivel, számos tisztelőjének búcsúztatása mellett április 6-án a Bécsbe induló gőzhajóval indult el. (Az örmény származású Verzár valószínűleg rokona is volt.) 27