Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Nemzeti Színház — Az első szerződés
A történelmi hátterű operában, amely Zsigmond király korában játszódik, a címszerepet Hollósy Kornélia énekelte. A kritika szerint az opera „újabb diadalt szerze nemzeti intézetünknek." Ezzel szemben voltak reálisabb kritikák, amelyek elsősorban a szöveget marasztalták el, de a zenéért sem lelkesedtek. A Hölgyfutár védelmébe vette az operát és az előadást, de úgy látszik, mégis a szigorúbb bírálóknak volt igazuk, mert az opera mindössze három előadást ért el, s aztán végképp letűnt a színház műsoráról. Közben múlt az idő, hetek, hónapok teltek, s időnként ismételten felröppent a hír Hollósy Kornélia távozásáról. A lapok kezdtek ellene fordulni, s mind kíméletlenebbül ellene hangolták a közönséget is. Távozása azonban talán Frankenburg Adolfot lepte meg legjobban. Ezen nem szabad csodálkoznunk, hiszen éppen ő volt az, aki 1846-ban, Hollósy első vendégszereplése idején talán a legelkeseredettebben harcolt szerződtetése mellett és akinek oroszlánrésze volt a szerződtetés megvalósításában. „Bántott azon hír, — írta Frankenburg a Bécsi életképekben — hogy Hollósy Nelli k.a. — a magyar opera gyöngye — csakugyan elhagyja a Nemzeti Színházat. Szép tőle! A jelen időben, amidőn még a legnyomorultabb koldus szíve is magosabban dobog a rongyok alatt szerencsétlen hazája iránt, s készséggel szenteli annak javára hideg- és verőfényben szedett filléreit; midőn a magyarnak legdrágább kincsei: nyelv és nemzetiség, a nehéz fergeteg elől egyik legkitűnőbb intézetünkbe, a Magyar Nemzeti Színházba menekülve, hathatós tápot és gyámolítást várnak a ház minden lakóitól azon időszakig, hol bátorságban léphetnek ki ismét az élet nyilvános terére: ily időben megtagadni jóltevőnket, kinek hírt, nevet és dicsőséget köszönünk, elhagyni az ápoló testvérek körét, leszakadni az anyai kebelről — ez több mint hálátlanság, több mint hideg szeretetlenség! — Ezt nemzetem jobbjai még a legmostohább körülmények között sem képesek elkövetni; pedig Nelli k.a. élvben, gyönyörben s bőségben úszott, midőn százezren éheztek, puha szőnyegen járt s illatos virágokon, midőn mások lábait a kínszenvedés éles tövisei fölvérezték! De mi váratlan, mi csodálatraméltó érheti az embert? Avagy oly rendkívüli-e, ha egy hölgy, honleányi kötelességéről megfeledkezve, a keblében felmerülő nemesebb érzelmeket azon banális frázissal fojta vissza, hogy — a művésznek nincsen hazája?? Teljes igazság; neki országot, világot kell próbálnia, s mit a hazától elvont, azt idegen házi isteneknek feláldozni... Kívánok szerencsés utat, azon meggyőződéssel válok el öntől, szép k.a., hogy évek múlva, ha t.i. ön szintúgy megunta a jó életet külföldön, mint azt most idehaza, honleányi szíve ismét vissza fog sóvárogni nemzeti intézetünk szerény hajlékába, mely önnek bírásában oly gazdag volt, s önnek távoztával azon keserű tapasztalást teendi, hogy megbecsülhetlen értékűnek tartott ékszere nagyobbrészt — cseh üvegből állott! — Bosszúsan tettem le a tollat, és soha életemben nem bántam meg valamit jobban, mint azt, hogy Nelli kisasszonyt néhány év előtt par force vetettem a nemzeti színház nyakára, s emiatt az igazgatótól kezdve egészen le a cédulahordóig valamennyivel összekoccantam. Szépen jártam!" Az operai együttest tehát új szerződtetésekkel és vendégművészekkel egészítették ki, s a lapok igyekeztek az aggódókat megnyugtatni, s kérték a közönséget, hogy hagyjon fel a régi és új tagok összehasonlítgatásával, s legyen méltányos a követelésekben, annál kellemesebb lesz a meglepetés, ha a várakozásokat a siker nemcsak eléri, de felül is múlja. A Hölgyfutár az összehasonlításokkal, kapcsolatban írja: „Hollósy Kornéliát mindnyájan bálványoztuk és méltán. De ha őt pl. fokozatról-fokozatra szigorúan össze akarnók talán Schodelnéval hasonlítani, bálványos hitünk dacára is meg kelle24