Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Nemzeti Színház — Az első szerződés

zenész-császárunk e művének mégis mindannyiszor szépszámú hallgatója volt." Maga az opera sokáig állandó műsordarabja maradt a színháznak, s szinte reprezentatív ünnepi darabbá avatták, ha nem is olyan sikerrel, mint a Hunyadi Lászlót. A tervezett bemutatók száma a hadiállapotra való tekintettel meglehetősen leapadt. A közönség érdeklődése erősen megcsappant. A régi műsordarabokat ismételték tehát, hogy a költségeket csökkentsék. A színház prózai részlege néhány — a kor hangulatának megfelelő — darabot mutatott be ebben az időben. Október 14-én a színésznek és írónak egyaránt kiváló Szigeti József alkalmi darabját mutatták be: Egy táblabíró a márciusi napokban, meglehetős érdektelenség mellett (kilenc előadást ért meg), majd november 4-én Szigligeti Ede történelmi drámája a II. Rákóczi Ferenc fogsága került színre. A magyar szabadságért küzdő fejedelem alakját bemutató dráma hatalmas sikert aratott, ünnepi drámává avatták és a színházban száznál több előadást ért meg. December 16-án Erdélyi János aligazgató kísérletet tett egy új operával, színre hozták Mazzucato Két altiszt című 2 felvonásos operáját. Az operát a német színházból átszerződött Reina János jutalomjátékául adták, azért a szembetűnő művészi haladásért, amit a Nemzeti Színházban elért. Egyik tisztelője koszorút is dobott fel neki a színpadra, amit a mindig tréfálkozó Benza Károly a saját fejére tett, nem csekély zavarára az ünnepelt, szerény művésznek és nagy derültségére a közönségnek. Hollósy Loretta szerepében „mint mindig, most is gyönyörűen dalolt, s a közönséget elbájolá". Az opera azonban nem vonzott közönséget, másfél év alatt mindössze ötször került színpadra. A Pesthez közeledő osztrák csapatok hírére 1848. szilveszter éjszakáján mulatozás helyett a polgárság csomagolni kezdte legszükségesebb holmiját és a menekülés útját kutatta. Sokan másnap már elhagyták a várost, ahová január 5-én bevonult Windischgrätz herceg. A színház két napig nem tartott előadást, de felsőbb parancsra január 6-án Verdi Ernanijával ismét megnyílt a színház. A változó hadiszerencse közepette mindkét harcoló fél melegen támogatja a Nemzeti Színházat: a támogatásnak mélyebb okai vannak: a polgári lakosság nyugalmának megóvása. Amíg a színházban játszanak, addig nincs baj, a publikum szórakozhat. Ha bezárják, az már a pánik jele. Ezért kapott pénzt a színház a honvédelmi bizottmánytól, majd a Debrecenbe menekült kormánytól, végül a polgári biztosként működő Szögyény Lászlótól. Hiába nyílt meg azonban a színház, a megszállás első napjaiban az osztrák tiszteken kívül alig látogatta más az előadásokat, ők is csak az operákat. Ide még Jellasich is elment, a prózai előadásoknak azonban nem akadt közönsége. Nagyobb személyzetet igénylő darabot nem tudtak előadni, különösen a drámai szakon, mert sokan elmenekültek, többen honvédnek álltak, s az előbbiek közül többen csak lassan szállingóztak vissza. Hollósy Kornélia a megszállás egész ideje alatt a helyén maradt, s mert egyedül volt, igen gyakran szerepeltették. A Pester Zeitung tréfásan ugyan, de szóvá is tette feltűnő „szorgalmatosságát". „Pedig kár volt tennie — írta a Pesti Hírlap —, Hollósy Kornéliánál szorgalmasabb színésznőnk egy sincs. Collégája (t. i. Schodelné) távollétében ő most az egyetlen primadonna, s nem kis fáradsággal minden operában fellép." 1849. február 17-én volt Hollósy Kornélia jutalomjátéka, s ekkor Verdi Ernanijában lépett fel, majd március 31-én Bellini utolsó operájának a Puritánoknak volt a bemutatója. Ez is Hollósy jutalomjátéka volt, nyilván kárpótlásul a sok szerepeltetésért, amit Schodelné és a többiek távollétében vállalnia kellett. Az operában a jutalmazott Elvira szerepét énekelte, de mint sok, eddig választott jutalomjátékú operával, ezzel sem volt szerencséje, mert néhány előadás után lekerült a műsorról. 18