Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Nemzeti Színház — Az első szerződés
A Pesti Divatlap annak a reményének adott kifejezést, hogy a művésznő e fellépése nem az utolsó volt, „mert a lelkesedés ez este is fellángolt irányában s érdeme szerint jutalmazá a kedvelt énekest." Hollósy két fellépése mindenütt nagy meglepetést keltett. Azok körében is, akik szívesen látták volna a színház kötelékében, de az ellentábor — Schodelné hívei és rajongói — között is, természetesen ellenkező előjellel. Megindult tehát az intrika, amely nem maradt a szakmai körökön belül, mert az intrikusok gondoskodtak róla, hogy azok széles körben terjedjenek. Frankenburg Adolf hosszú és éles hangú cikket írt az Életképekben „Hollósy Nelli kisasszony és a Nemzeti Színház" címen. Ebben a valódi vagy a vélt támadások ellen védelmezi meg, — elsősorban Schodelnéval szemben — Hollósy Kornéliát, s szemére veti a Nemzeti Színház igazgatóságának, hogy méltatlanul bánik a rendkívül tehetséges, szép és fiatal művésznővel, aki már két alkalommal is telt házat eredményezett díjazás nélküli fellépéseivel a színháznak, s szerződtetéséről még csak szó sem esett. Bizonyos körök — írta Frankenburg — már azt terjesztik Hollósyról, hogy ő maga nem is akar szerződni, mert még Itáliába készül, tanulmányait folytatni és befejezni. Végül arról elmélkedik, hogy a művésznőt csak két-három operában léptetik föl, elhíresztelvén, hogy ennyire szűk a repertoárja. Ezzel szemben itt van a közönség megelégedése, ovációja, kívánsága, hogy Hollósy Kornéliát szerződtesse a színház, s a közönség kívánalmait nem szabad figyelmen kívül hagyni. Bombaként hatott a cikk, s a feszültséget csak fokozta, hogy a két fellépést egyelőre nem követte harmadik. A cikk nyomán elterjedt, hogy az igazgatóság gördít akadályokat Hollósy további fellépése elé, holott Hollósyt gyengélkedése akadályozta a további szereplésben. Közben megszólalt Schodelné is, aki a lapoknak küldött nyilatkozatában tiltakozik az ellen a vád ellen, hogy ő nem akart Albonival együtt fellépni. Ő csakúgyan beteg és gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe. A félhivatalos jellegű Honderű már úgy tudja, hogy az igazgatóságnak szándékában van Hollósy Kornéliát szerződtetni és Frankenburg kirohanását megalapozatlannak tartja, mert senki sincs az igazgatóság tagjai között, aki lelkéből ne kívánná a művésznő szerződtetését. Az ügyben Hollósy Kornélia is nyilatkozott. Sajnálkozását fejezte ki, hogy az Életképek téves információ alapján megtámadta a színház igazgatóságát. Kijelentette, hogy az igazgatóság részéről az ő irányában tanúsított szíves figyelemért és készségért a legőszintébb elismeréssel tartozik. Ugyanakkor Frankenburgot párbajjal fenyegették meg. Gyengélkedéséből felépülve, Hollósy Kornélia augusztus 11-én a Lindában, 14-én az Alvajáróban, 18-án pedig a Lammermoori Lucia címszerepében lépett fel. Augusztus 20-án a Lindát, 22-én pedig az Alvajárót ismételték meg. Wolf tenorista az ismert duettet a közönség kitartó tapsai ellenére sem volt hajlandó megismételni, sőt leszólt a zenekarba, hogy folytassák, s a közönség beletapsolt a zenébe, majd a 3. felvonásban nemtetszése jeléül lepisszegte az énekest. Hollósynak az incidens alatt tanúsított magatartása csak fokozta a publikumnak iránta tanúsított rokonszenvét, s hangos tüntetést rendeztek mellette. A jólértesült Honderű megírta, hogy tárgyalások folynak az igazgatóság és a művésznő között a szerződést illetően. Augusztus 26-án pedig Ráday Gedeon főigazgató levélben közli Frankenburg szerkesztővel a szerződés megkötését: „Tekintetes Úr! Tudván, hogy mind az egész közönséget, mind magát a tekintetes urat is igen érdekli, sietek tudatni, miszerint Hollósy Kornélia kisasszony tegnapelőttől fogva a Nemzeti Színház szerződött tagja." 10
