Reizner János: Makó város története. A Makói Múzeum Füzetei 40. (Makó, 1989)

Reizner János: Makó város története - XI. Viszályok a földesúrral, úrbérváltsági egyezségek és úrbéri perek

f)(> — váltság összeg cs a lerménybeli járandóság mennyisége emel­kedett rendkívüli arányokban, hanem az előbbi jogris:nni/ ter­mészete is már átalakult és a közönséges jobbágy sorsnak kifej­lődése felé kezdett az indulni. A város annak daczára, hogy legelői birtokában és haszná­latában jogérvényes határozat által megvédve lett, azokból a püs­pöknek mégis 3 sessiót majorsági birtokul önkényt általengedett: másrészről azonban a püspök az apró dézmának sessionkénl és úrbérszerüleg való szedését a várossal elfogadtatta, sőt a session­kénl egy napi igás vagy két napi gyalog robot teljesítésén túl meg a hosszú fuvar kiszolglására is kötelezte a várost . Kzen terhes szolgálatokat és tartozásokat a város kilel­hetően és híven teljesítette is. Nem merült föl ezek körül semmi baj vagy kellemetlenség sem az egyik, sem a másik fél részéről. De Christovich püspök 1799. évben elhalálozott, s utódjául iKOO-ban remetei Kőszeghy László neveztetett ki, a mikor is a nyugodt viszonyok felkavarodtak és a küzdelmek keserűbben mint az előtt újra megindultak. C.hrislovits püspök már gyakrabban megfordult Makón és a makói uradalmában. 1) Kőszeghy püspök pedig még több­ször és pedig huzamosabban lakott Makón, hol a püspöki residentiát felépíttette. A residentia mellett lévő kápolnát !) A plébánia templom oraloriumában őrzött légi egyházi öltönyök közt fennmaradt a püspök infulája, aranyhímzésű szarvasbőr keztyííje, febér selyem stólája és sárga selyem sarkos czipője. A plébánia templom nagy harangját is Christovich püspök öntette 1791-l>en, de ezt 1815-bert a makói katli. kommunitás, Eberhard Henriknél Pesten újra öntelle Súlya: 11)50 font. A nagymásodik — 905 font súlyú — ugyanannál, ugyanakkor önteteit. A 4ií)i/ 4 fontos iertályost 1822-ben és a 210 3/ 4 fon­tos kisharangot ugyanekkor szinlén Eberhard öntetle. A lélekvállság ha­rangján évszám nincs. Felirala: Johan Nuspickher in Ofen goss mich. Oldalán véseti betűkkel »Makó város« olvasható. E harangról a hagyo­mány azt lailja, liogv az az elpusztul! szenllőrinczi templomé volt. Valószínű, hogy Nnspickher a szenllőriwzi barangol álönlötte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom