Eperjesy Kálmán: Írások a régi Makóról. A Makói Múzeum Füzetei 36. (Makó, 1984)

Írások a régi Makóról (Eperjesy Kálmán)

14 letés vár. ha valakit Jutalomért vagy más okból elengednek. A báltedó vendégfogadó» egy esküdtbírét vegyen magához, aki szolgéival együtt a mulatság végéig jelen van, hogy „a mulatókat az illendőség határai között tartsa, a garázdákat zabolázza és akik káromkodnak vagy veszekednek, azokat árestomba kísértesse". Magétól értetődő, hogy a jelenlevő esküdtnek és embereinek a báltadó illendő fizetést köteles adni. Szigorúan tiltva volt idegeneknek az elöljáróság tudta nélkül szállást adni. Aki a tilalom ellen vétett, először 24 botütéssel, másodszor árestommal, harmadszor^ „a helységből való kicsa(patás8al" bűnhődött. Ezek „a belső bátorság" fenntartására vonatkozó rendelkezések. A vigyázókban, utca kapitányokban és •fővigyézóban nem nehéz a mai rend Őrség szerveire ismernünk, a mulatságon való jelenlét pedig enyhébb -formája volt a hivatalos inspekciónak. * * * 15 „A külső bátorságról." Még nehezebb volt a csavargó gonosztevők fékentartása a külső helyeken, a mezőkön és szállásokon. Itt jó búvóhelye volt a csavargóknak és szegénylegényeknek, akiknek száma ijesztő módon megnövekedett. Sokan vannak, — mondja az emlékirat — akik drága paripákat, cifra nyeregszerszámot. baltákat, ostorokat tartanak, nincs semmi biztos jövedelmük, mégis sok pénzt elfecsérelnek a csárdákban. Kétségtelen, hogy ezek az emberek „ragadményból" élnek, legyen gondja rá azért az elöljáróknak, hogy az „ilyetén paripás heréket" névszerint feljegyezzék és a járásbeli szolgabírónak bejelentsék. A szolgabíró kobozza el lovukat minden holmijukkal együtt és állítsa őket szol gálatba. Akik a becsületes munkához visszatérni nem akarnak, azokat vettesse börtönbe. Az arravalókat a nemes vármegye által adassa kato nának, így hosssú időre meg lehetne tőlük szabadulni. Az alkalmatlanokat 16 és külföldleket pedig toloncoltassa illetőségi helyükre. Hogy könnyebben számon lehessen a gyanús elemeket tartani, a szállásokat is a város és községek mintájára kerületekre osztják, amelyeknek élén a kerület felvigyázója, a pusztai kapitány vagy csendbiztos áll. A kerület felvigyázója egy jámbor gazda legyen, aki személyesen, vagy más gazdák által gyakran vizsgáltassa a szállásokat és „vadásztassa a kóborlókat". Hogy a cselédeket az ilyen emberektől meg lehessen különböztetni, a helységek pecsétjükkel ellátott „igaz8áglevelet" adjanak nekik, a nemesek szintén lássák el ilyennel külső cselédjeiket. Szigorú büntetés vér azokra, akik a csavargó gonosztevőkkel barátkoznak. Aki befogadja őket vagy lopott jószágnak helyet ad, az szállásától megfosztatik' és birtoka „jámbor embernek adatik". Pusztán és korcsmában nem szabad idegen embertől marhát vásárolni. Ha valaki mégis vásárolna, az a jószág 17 .egyenes tolvajénak tekintetik". Szigorú őrizet alatt tartják a marosi réveket, hogy idegen kóborlók a vérmegye területére át ne jöhessenek. A vízi molnárok lévén legjobb cimboráik, megtiltják nekik, hogy bárkit is a Maros egyik partjáról a másikra átvigyenek. A személyszállítást ezentúl csak az u. n. „Turi Révészeknek" engedik meg, de lelkükre kötik, hogy idegen vagy passus nélküli embert se ide, se oda vinni ne bátorkodjanak. Jól tudták, hogy nem könnyű feladat lesz e szabályzat életbeléptetése. Kemény és népszerűtlen munka fog várni — főleg az első időkben — a rend őreire. Ezért a fizetésen kívül különböző kedvezéseket helyeztek kilátásba a hivatal vállalóinak, amint ez a rendelkezés befejező szakaszéból kitűnik. „Megtörténhetik, hogy az ilyen szolgálat vállalásától egyes becsületes emberek azért húzódoznának, mert félnek attól, hogy jószágukat felgyújtják azok, akik az Ő szemes8