Tóth Ferenc: Farkas Imre munkásmozgalmi tevékenysége dokumentumok tükrében. A Makói Múzeum Füzetei 34. (Makó, 1983)

mozgatnánk az egészet. Remekbe szabott feladatok, amelyeket feltétlenül meg kell oldani. Feltétlenül elő kell segíteni a tanácsok munkáját. Bizonyos, hogy jobbak leszünk, különösen majd akkor, ha a fiatal káderek működnek. Komoly feladat, hogy gondoskodjunk a kádernevelésről, akik még ma nincsenek benn a tanács appa­rátusában és főleg azokra kell támaszkodni a tanácstagoknak, akik szeretik ezt a munkát és el is fogják végezni. A tszcs, dolgozók elmennek a széles tömeg közé, mondják el mit kaptak, mi az eredmény, mondják el, hogy ha fel fogjuk fejleszteni, még jobb lesz, hogy a dolgozó parasztságot is megnyerjük. Komoly hibák voltak, azt az ellenség felhasználta és az ellenség az eredményeket tudatosan agyon hallgatta. Az eredményt mutassák meg a tagok a kívülállóknak, hogy ha tömörülnek, a szaktudással még jobb eredményt fog­nak elérni. (1951. szeptember 23.) Kifogásolja, hogy az elnöki beszámoló csak az egészségügyi állandó bizottság munkáját említi meg, mint jó munkát, holott a többi bizottság is iparkodott jó mun­kát végezni, 1—2 bizottság kivételével. Megemlíti, hogy a gyógypedagógiai otthon és a Sztálin utcai napközi otthon megszervezését, illetve létesítését a szociális titkárság intézte, úgyszintén az igási úti állami gazdaságban működő bölcsőde és napközi otthon felállítását is. Az egészségügyi osztály időközi lelátogatása alkalmával szak­tanáccsal látja csak el ezeket az intézményeket. Megemlíti, hogy Elnök elvtárs a be­számolójában nem érintette a kötelességüket teljesítő tanácstagokat a fogadónap tartásával kapcsolatban. A beszámolóból kitűnik, hogy a városi tanács valamennyi osztálya iparkodott feladatát jól megoldani. Hiányolja, hogy a beszámolóban a Szo­ciális otthonnal kapcsolatos munkákról nem emlékezett meg Elnök elvtárs, illetve az ott alkalmazottak munkájáról, pedig azok szinte emberfeletti munkát fejtenek ki. Rámutat arra, hogy a szociális otthon mindent biztosít az öregeknek, amire csak szükségük van. Megemlíti, hogy az állandó bizottság legfontosabb feladata a koldus­kérdés felszámolása. Örömét fejezi ki, hogy a szoc. titkári teendőket ez idő szerint egy rátermett és hozzáértő elvtárs látja el. Bejelenti, hogy az állandó bizottság augusz­tus 1-ére tervezi a kolduskérdés végleges megoldását, zárt intézeti elhelyezéssel, mi­vel koldulási engedély nélkül nem adható ki, viszont az engedély nélküli koldulás büntetendő és így zárt intézeti elhelyezésük lehetséges. A vidékről bejáró koldusok ügyében a rendőrség tesz intézkedést. Elfogadja és elfogadásra ajánlja az elnöki beszámolót. (1952. július 18.) 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom