Juhász Gyula: Emlékülés. A Makói Múzeum Füzetei 32. (Makó, 1984)

Egy kopár bérház kapujában — Ki itt belépsz, hagyj föl reménnyel! — Egy vén anyóka ült a padkán Kísértetes magányosan És végtelen egykedvűséggel. Benéztem szürke két szemébe. Mint a kutakba néz az ember, S úgy éreztem, hogy e szemek Nem láttak soha, soha napfényt, Nem láttak soha, soha kertet, Nem láttak, soha, soha májust, S üres és dermedt tükreikben * Az élet szörnyű semmisége Úgy tükröződik, mint ólmos égnek Siralmas őszi rongyai A halott Brügge csatornáiban. 9 A sétáló olykor derűsebb élményben is részesül. Ilyen a Zongoraszó: Nyitott ablak mellett egy nő zongorázik. Nem látom, mert egészen sötét a szoba, és késő este van, de érzem, hogy nő, a játékából. Sokáig elnézem ezt a sötétséget, amely zenei hangokat áraszt magából, és egyszerre csak világossá lesz minden. Egy Beethovenszonáta zeng, és a szoba televan már ezüst ragyogású holdfénnyel. Egy Mozart következik, és hirtelen arany napfény ragyog a sötétségben. Grieg jön utána, és egyszerre köd borul a szobára, majd Bartók és Kodály kerülnek sorra, és a vihar és verőfény játéka váltogatják egymást. Künn az utcán az alföldi kisváros egyenletesen fekete éjszakája borid rám nyugalmasan és közönyösen, de benn a sötét szobában egymást kergetik a színek és fények, madarak trilláznak, zivatarok orgonáznak, virágok virulnak, lepkék ringatóznak, felhők és szivárványok követik egymást. A hangok világítanak, és a sötétség káoszába világokat teremtenek Beethovennek és társainak zengő legyen szavára! A hangok világítanak. Ez a „költemény prózában" jellegzetesen mutatja Juhász szinesztéziáját, érzetkeverését, amely költészetének — és nemzedéke költészetének — sajátsága. Öt érzék ezer muzsikája (1974) című könyvében, amely a Nyugat-nemzedék szinesztéziáját elemzi, P. Dombi Erzsébet Juhász érzetkeverései közül a hallásnak és a látásnak a társítását tartja uralkodónak. Ide tartozik a „színes hallás" is, mint itt tapasztaljuk: Beethoven zenéje ezüst, Mozarté arany, Griegé szürke. Juhász jellegzetes színei: arany, ezüst, kék és lila. Vajon, kérdezhetjük még kíváncsian, ki lehetett a nó', aki 1924 ó'szén Beethovent, Mozartot, Grieget, Bartókot és Kodályt zongorázott Makón? 10 A makói utca nappali képét a már idézett Alföldi utca, estjét meg az Este az Alföldön festi meg maradandóan. Ez utóbbi olyan, mint egy impresszionista festmény: 28