Nagy Júlia: A makói tanyai iskolák története. A Makói Múzeum Füzetei 31. (Makó, 1983)
A MAKÓI TANYAVILÁG ÉS ISKOLÁI 1867 ELŐTT - A tanyavilág kialakulása
A város újjáépítésével, a népesség számának növekedésével elkezdődött a mezőgazdaság fejlődése. A gazdálkodási rendszer és a termelés szerkezete is átalakult. Az állattenyésztés mellett a növénytermelés is gyorsan fejlődött. A város 24—28 km-nyire kiterjedő határában kialakultak az alföldi városok gazdálkodási rendszerére jellemző termelési övezetek. Az első övezetben voltak a veteményeskertek, közvetlenül a város mellett. Ehhez számítjuk a várostól északi irányba húzódó Jángor nevű határrészen lévő kertésztelepeket is. A második övezetbe tartozott a belső legelő (ma Járandó), amely a Maros vonalától és az apátfalvai határtól a lelei határig a várost úgyszólván teljesen körülölelte. Itt legeltették a haszonállatokat, amelyeket a pásztorok minden este hazahajtottak. A harmadik övezet az Ugar, itt dűlőkre osztott ugarnyomásos gazdálkodás volt. A szántóföldet több éven keresztül csupán gabonával vetették be, míg el nem gazosodott. A gyomos földeket parlagon hagyva legelőnek használták, ritkább esetben egy-két évig a gabona után kukoricát vetettek. 6 A következő övezetben voltak a Szállás- vagy Tanyaföldek. Ezek a területek már távol estek a belterülettől, 10—28 km-re terültek el. Megmunkálásuk naponta történő kijárással már nem volt megoldható. Lakóhelyre a rendszeres visszatérés egyre nehezebb lett. Nyári kinntartózkodásra a gazdák földjeiken ideiglenes szállásokat, tanyázó helyeket készítettek. Nagyobb területtel, több számosállattal rendelkezők a termelés kiterjesztésével rövidesen télen is kint tanyáztak. Feltevésünk alátámasztására el kell mondanunk, hogy a feudális gazdálkodás — mivel legeltetéses állattenyésztésen és ezen belül is döntően szarvasmarha-tenyésztésen alapult — igavonásra, szántásra csak igavonó barmokat használt. Ezek az állatok erősek, igénytelenek, de nagyon lassúak voltak. Közlekedéshez lovakat használtak, mivel az utak állapota miatt — esős évszakokban — kocsival nem, legfeljebb csak lóháton lehetett nagyobb távolságra eljutni. A nagyszámú állatállománnyal rendelkező jobbágy a szántóföldön termelt takarmány feletetésére kénytelen volt igavonó ökreit és növendék állatait a szálláson teleltetni. 7 A gazdasági élet fejlődésével a szálláshelyek egyre inkább a tartós kinttartózkodás helyévé váltak, idővel a nevük is megváltozott, tanyának nevezték. Állandó jellegű betelepítésük — hivatalos adatok szerint — csak a XIX. században kezdődött el. A legtávolabbi övezet a Puszta volt, a külső legelők öve, ahol a juhokon kívül a növendék és meddő állatokat tartották. Az itt legeltető pásztorok különböző építményeket készítettek, amelyek védelmet nyújtottak az időjárás viszontagságaitól. A telet ezeken a pásztorszállásokon meghúzódva töltötték, ha a legeltetett pusztán továbbálltak, könnyűszerrel továbbvitték azokat. Szabó István megállapítása szerint a tanyák a szántóművelésre fogott, egyéni birtokban lévő földeken jöttek létre, s a legelőföldeken felállított állatteleltető szállásoktól éppen a szántóföldi helyzetük és a földművelő gazdálkodásban vitt szerepük különíti el. Ezek szántóföldi tanyáknak nevezhetők. 8 Erdei Ferenc szerint a kettő elválasztására nincs szükség, egy és ugyanaz a jelenség: termelési üzem. 9 A tanya gazdasági szükségszerűségből ideiglenes lakhely lett, tavasztól őszig a gazda, télen az állatgondozást végző pásztorcsalád tartózkodási helye. Kezdetben nem önálló telep, csupán kiegészítője, függvénye a községi településnek. 1 0 A tanyák a mezőgazdasági termelés üzemei voltak, szervesen hozzátartoztak a városbéli házakhoz, együttesen képezték egy-egy család birtokát. A tanyás gazdálkodás korában a tanya mint üzemhely, a városi ház mint állandó lakhely egyetlen zárt üzemi egységet alkottak. Az alföldi tanyás gazdálkodás kialakulásával a mezőgazdaságban egyre inkább a földművelés, mint az állattartás volt az uralkodó vonás. A földművelésnek ez a mind jelentősebbé váló szerepe évtizedről évtizedre szemmel láthatóbb. Ennek el6
