Tóth Ferenc: A makói ház. A Makói Múzeum Füzetei 30. (Makó, 1982)

LAKÁSMÓD ÉS LAKÁSKULTÚRA - Eszközellátottság

Favágó bakkal jár házakhoz fát fürészelni és hasogatni. 1925-től 1936-ig az Államépitészeti Hivatalnál dolgozik, mint kövező és csatornatisztitó. Ezután huszonnégy esztendeig bérelt földön gazdálkodik, hagymát és zöldséget termel. 196o-ban be­lép az Új Élet Termelőszövetkezetbe, ahol növénytermesztőként dolgozik. 1962-től 1968-ig éjjeliőr a Lenin Termelőszövetke­zetben. Hetven éves korától termelőszövetkezeti nyugdijas. öt elemit végzett, szakmája nincs. Édesapja hódmezővásárhelyi születésü, de élete legnagyobb részében Nagyéren lakott mint gulyás. Édesanyja nagyéri születésü, egy elemit végzett, ház­tartásbeli, öt gyermeket nevelt. Adatközlőnk 1928-ban kötött házasságot. Felesége elvesztése után élettárssal élt, annak 1967-ben bekövetkezett haláláig. Azóta él együtt jelenlegi élettársával, aki szintén nyolcvanegy éves, de láthatóan job­ban birja magát, még olykor idénymunkát /hagymatisztitást/ is vállal. Csanádpalotai születésü, Mezőhegyesen alkalmi munkás­ként huszonkilenc évig, Kaposváron téglaverőként nyolc évig dolgozik. 1948-tól él Makón. Két évig a Magtermelő Vállalatnál, majd tizennégy évig az Úttörő Termelőszövetkezetnél növényter­mesztő. 1968-tól termelőszövetkezeti nyugdijas. Kettejük nyug­dija 1976-ban kétezer forint. Makó egykori agrárproletár városrészén, Honvéd széli put­riban /42. számú kép/ laknak /azóta ez az egyetlen putri a vá­rosban/. A szoba-konyhás épület /99. számú kép/ a múlt század második felében épült vályogból, alapozás nélkül. 195o-ben toldalékként kamrát és egy ereszt csatoltak hozzá /39. számú kép/. A teleknek eredetileg keritése nem volt, ez 1967-ben lé­tesült. Ugyanakkor egy kis kotárkát és fásszint is épitettek. Hogy a putri tetejét ne kelljen évente tapasztani, cseréptető­re vették. Egy disznóólat is ütöttek össze. A kétszázharminc centiméter belmagasságú lakás jól fűthető. A kis putrit hu­szonötezer forintra becsülik, az elmúlt tizenöt évben tizezer forintot költöttek rá. Tudják, hogy ennél az épületnél szinte minden makói ház különb, mégis meg vannak vele elégedve. Az épületnek gondját viselik, kivül-belül rendszeresen meszelik, minden fehér, csak a konyha zöld szinü. Télen a szobában, 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom