Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)

Szólásmondások

esett az eső. A szegedi búcsúsok is hazatérve mindig meghozták az esőt. A forgószélről azt tartották, hogy abban boszorkányok táncolnak. Mikor pörjedző eső volt, az csak elverte a porját, ha nagy zuhancs volt, akkor még a kacsák is légugulva úsztak. Ha reggel bugyborékolva esett, akkor mondták: korai vendég tartós lösz. Amikor nagy fekete borulás jött Szeged felől, ezt mondták: Gyün olyan borulás, zimankó a Tiszáxúl, hogy elviszi a háztetőt. Ilyenkor a vihar elé harangozott a harangozó, hogy imádkozzanak a faluban és eloszoljon a viharfelhő. A ház négy sarkát is megszentelték ekkor, hogy elhárítsák az úr haragját és ne üssön a házba a mennykő. Ugyanezért gyújtották meg a gyertyaszenteléskor megszentelt gyertyát, és még csattogott, villámlott, égett a szentelt gyertya. Amikor ilyen vészes felhő jött, akkor kihajították az udvarra a sütőlapátot, meg beleszúrták a nagykést a földbe, hogy ijedjen meg, és vonuljon el a viharfelhő. Azt tartották, ha villámcsapott fa szilánkjával piszkálja meg valaki a fogát, akkor kiáll a fájás. Tavasszal, amikor akkora harmatok voltak, hogy az ember, ameddig kétágú, lucskos lett, azt tartották, hogy ez jót tesz a lábnak. 41