Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - Közbiztonság - Művelődés

Közbiztonság Makó közbiztonságára a századforduló idején nyolc városi rendőr meg egy rendőrbiztos vigyázott. Ezeknek sok dolguk volt. A rendőröknek kék posztó, piros zsinóros egyenruhájuk volt. Magas tetejű fövegjük. Oldalukon hosszú, könnyű lo­vassági kard volt. Parancsnokuk a rendőrkapitány. A rendőrbiztos civilben járt. Az akkori Borka biztos nem volt barátságos természetű. Tőle mindenki rettegett. Tulaj­donképpen ő volt az egész városnak az őrzője. Középtermetű, szúrós tekintetű. Sze­mére húzott kalappal. Mindenkit figyelt. Mindenhol szimatolt. Vastag görbe bottal járt. Ha szúrós tekintetével végigsétált a tyúkpiacon és mindenkit alaposan átmust­rált, mondták az asszonyok, na a legények valahol már megint tyúkot loptak, mert Borka keresi. A kocsmákat sűrűn látogatta, de senkivel nem barátkozott. Ha körül­nézett és nem volt semmi hiba, már ment is tovább. Ha pedig valami veszekedés vagy rendetlenség volt, a vastag görbebottal, ott a helyszínen hatásosan igazságot osztott. Nagyon is féltek tőle a legények. Aki egyszer a kezébe került, nem kívánko­zott még egyszer kezeügyébe akadni. Esténként figyelte a kocsmából kijövőket, és az utcán vizelésen kapta, ott a helyszínen a görbebottal menten összehánt nekik. A városban nagyon szigorú rendet tartott. Ugyanolyan piros zsinóros kék posztó egyenruhát viseltek a városi hajdúk is. A nép kisbíróknak hívta őket. Ők voltak a város kézbesítői. Közülük került ki a do­bos. Ha városi közgyűlés volt vagy a polgármester hivatalos kiküldetésben volt, díszegyenruhás hajdúk kísérték. Ilyen volt a polgármester ajtónállója is. A vármegyeházán, akkor Csanád megye székhelye volt Makó, ott a főispán szé­kelt, búzavirágkék egyenruhás és fehér zsinóros egyenruhás hajdúk voltak. Ilyen egyenruhás hajdú volt a főispán ajtónállója is. Ha a főispán kikocsizott, a kocsis mellett ilyen díszegyenruhás hajdú ült. Amikor a vármegyeháza nagy vaskapuja kinyílott, és kirobogott rajta a főispán fiákere, négy szép fekete lóval elé fogva, a bakon díszruhás kocsis, meg a díszruhás hajdú a kocsis mellett, mindenki megcsodálta. Vagy amikor Dr. Demkó Pál magyar kir. közjegyző ragyogó fekete fiákerján az eléje fogott négy hófehér lóval, magát a kocsi egyik sarkában pózba téve, fején fekete köcsög cilinderben, kezében fehér csontfogantyús bottal a városba kikocsizott, mindenki megcsodálta. Vagy amikor a közjegyző két eladó lánya bő redőkbe omló fehér ruhában, fejükön nagyszélű fehér kalapban a négy fehér lóval a városba kikocsizott, sok nézője akadt. Művelődés És most nézzük Makó kulturális életét a századforduló idején! Kezdjük a gye­rekekkel, hisz az élet onnét fejlődik. Az egyházak, amit évszázadok folyamán hiva­tásuknak tekintettek, még mindig teljesítettek, a köznép gyerekeinek az alapvető tu­dományokba való bevezetését. Ehhez a közhatalomtól nagyon kevés támogatást kaptak. A huszadik század elején Makón az elemi iskolák nagyrésze az egyházaké volt. Külön a református, külön a katolikus, a görög katolikus egyháznak a temp­lom körül teljes hatosztályú, a zsidóknak a templomuk mellett és a Vásárhelyi utcán külön-külön elemi iskolájuk volt. Ezeknek az egyházaknak az iskolák fenntartása már-már szinte elviselhetetlen terhet jelentett. A felvilágosodás korával az emberek az egyházaktól mind messzebb kerültek. Az egyházi adókat nem fizették. Nem értet­ték már meg, hogy az egyház az ő gyereküket is tanítja. A város az egyházi adók be­hajtásához segítséget adott, de a végrehajtásokkal még jobban elhidegültek az em­berek az egyházaktól. 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom