Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - A bölcsőtől a koporsóig

Szinte elképzelhetetlen a mai ember számára, mennyivel más volt még akkor az emberek gondolkodása. Hogy milyen óriási változáson ment keresztül az emberek gondolkodása. Mennyire primitívek voltak akkor. Elmondok egy megtörtént esetet. Átalsó szomszédunk volt Binec Samu. Jóvágású, huszonkét éves, hároméves házas, fiatal ember, kiszolgált honvédhuszár. Egy november végi vasárnap este az egész család átjött hozzánk beszélgetni. Azt mondja az apámnak. Na, Márton bátyám, megjártam a héten. Napszámra voltam a Sanmarkó-földben gyökeret ásni. Másnapra már a Nákó földbe voltam elállva. Este későn, a nagyszentmiklósi úton mentem. Nagyon sötét volt. Egyszer hátra nézek, hát látom, hogy hátulról két tüzes szem jön utánam. Gondoltam magamba, na, Samu hátha eddig soha, most lesz szerencséd a boszorkánnyal találkoznod. Na, de gondoltam magamban, a vállamon a gyökérásó. De azért meggyorsítottam a lépéseimet. A fene egye meg azt a boszorkányt, csak nem jó volna avval találkozni. Amint megint hátranézek, a boszorkán csak halad hozzám közelebb. Ekkor hozzáfogtam szaladni. Csak már valami lakott helyet találnék. Megint hátra nézek, hát már a két tüzes szem egészen közel volt hozzám. Mit csináljak? Jó mély árok volt az országút mellett, beleugrottam. A fenekére feküdtem. Mellém szorítottam a gyökérásót. Abba a pillanatba ment el mellettem a két tüzes szem. Akkor ébredtem rá, hiszen automobil volt. Láttam én már ilyet a képes kisújságban lerajzolva. Másnap mondták a munkatársaim, hogy Gróf Nákó volt, aki akkor fiumei kormányzó volt. Fiúméból jött a birtokára. O volt a boszorkány, néki volt Magyarországon először automobilja. Amikor ősszel jártunk földet meg gyökeret ásni gyalog, nyolc-kilenc kilométerre, este a hazafelé menet mindig egy-egy élmény volt. Összeverődtek a hazafelé tartó emberek, és elkezdték mesélni a teknőkaparót. Az meg mondta, Újvároson két templom épül egymás mellé. Amikor a második készen lesz, akkor lesz egy nagyon nagy háború. Nagyon sok ember elpusztul. Azután sokkal könnyebb lesz az élet. Mert sokkal kevesebb ember lesz, és jut föld mindenkinek bőven. De akkor már minden házon kőkémény lesz. Meg lőcsetlen kocsik szaladgálnak. Úgy elmeséltek, hogy észre se vettük, hogy már otthon is vagyunk, és annyira el vagyunk fáradva. Sok táncmulatság volt télen. Ősszel, Örzsébetkor kezdődött. Az akkori nép nagyon szeretett mulatni. Egy télen három hagymás bál is volt. Ezeken az öreg hagymások is kimulatták magukat. Voltak a zártkörű elegáns bálák is, oda csak a meghívóval lehetett bejutni. Volt gazdabál, reformátusbál, csizmadiabál, cigánybál stb. Újév első napján a béresbál. A bölcsőtől a koporsóig Akkor a legszegényebb családban se illett házasságot kötni nagy lakodalom nélkül. A lakodalmak három-négy napig tartottak, sok komédiával, szertartással, mulatozással. Az esküvők hét derékon voltak, hogy ne zavarják a vasárnap ünnepi csendjét. Hétfőn kezdődött az ágyvivéssel. A vőlegény összeszedett öt-hat kocsit. A násznagyával meg a vőfélyével, a hat kocsival, hétfőn délután két órára odament a lányos házhoz. Meg a nyoszojóasszonyokkal. De már a kézfogókor (most eljegyzés) a menyasszony a vőlegény násznagyának átadta a kendőket. Egy fejre valót a nászasszony részére, egy fejre valót a násznagyné részére, egy zsebkendőt a násznagy részére, egy fejre való fehér sifonkendőt szalagokkal a vőfély részére, amivel behívogatott. A vőlegény is akkor kapta a jegykendőt. A kendők minőségéből állapították meg, hogy milyen kedves a vőlegény. Az esküvő előtti vasárnapon történt a hívogatás. Ahol a vőfélyt várták, illett egy pohár borral várni. A vőfély vagy vőfélyek vagy a lányos vagy a legényes háztól indul88