Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)
A Diós család - Diós Sándor világa
Diós Sándor nem mindennapi egyéniség volt. Ez az alacsony termetű, sovány ember rendkívüli áldozat vállalásokra is képes volt. A maga igazáról mindig meg volt győződve. Kis és nagy dolgokban egyaránt a reális lehetőségeket mérlegelve tervezte meg a megoldandó feladatokat, mindent a legjobban igyekezett végig gondolni, majd végig csinálni. Rendkívül igényes volt magával szemben, amit környezetétől is elvárt. Ha egyes dolgokban ki is kérte a felesége véleményét, mégis úgy csinált mindent, ahogyan jónak tartotta. Mindig nagy élettapasztalattal, bölcsen igyekezett dönteni, a család vagy a közösség érdekét tartotta szem előtt. Vitatkozásra mindig kész volt, ha a jobbról meg tudták győzni, engedett és meghajolt az igazság előtt. Irigyei azt híresztelték róla, hogy kíméletlenül agyondolgoztatja a családját. Úgy állították be, hogy pénzügyekben bizalmatlan mindenkivel, és betétkönyveit egy rossz mellénybe varrta be, amit rekkenő hőségben sem vet le, éjszaka is abban alszik, templomba is abban jár. Vélték azt is tudni, hogy a felesége búzáját, kukoricáját, árpáját külön kezelték, és ha őrletni mentek a malomba, egy zsákkal felszedtek az övéből, egyet a feleségééből. Mindezek rágalmak. Ha ingatlant vásároltak, mindig kettőjük nevére íratták. A nagyobb árulásból (hagymából, gyökérből, disznóból stb.) bejött pénzt külön helyre tették. Ami tejből, baromfiból, tojásból bejött, avval a felesége rendelkezett. Mivel dereka könnyen kifázott, valóban hordott egy mellényt, de abba semmi érték nem volt bevarrva. Leányait nagyon szerette. Ha betegek, lázasak voltak, ő kelt fel éjszaka hozzájuk, ellátta őket, vizes ruhát tett rájuk, vagy amit kellett. Mivel leánya szülés után hosszú ideig beteg volt, az unokákat ő nevelte. Vitte őket naponta sétálni. Úgy osztotta be a munkáját, hogy erre is jusson ideje. Egész élete felfokozott tempójú volt. Ebben a feszes erőkifejtésben mégsem vált embertelenné vagy kapzsivá. Diós Sándor kétkezi munkájával kiemelkedő eredményeket ért el, de közben olyan életforma-változás történt, amely az akkori értékrendszert alapvetően megváltoztatta. A véres verejtékkel vásárolt földnek ma alig van forgalmi értéke. A büszkén emlegetett Aradi utcai háznál gyerekeinek különb lakóházai vannak. Maradandót végül is azzal alkotott, hogy leírta családja krónikáját, bemutatva, hogyan csináltak gazdasági forradalmat a hagymatermeléssel, és hogyan törték át a társadalmi korlátokat. Mindez Makón társadalmi méretekben is így vagy hasonlóan zajlott le, ő az egyediben mutatja be az általánost. Makó életéből mintegy hat évtizedet ragad ki, melynek kezdetét nem a kiegyezéssel, hanem a belső legelőknek 1861-ben történt kiosztásával határozhatjuk meg. Olyan gyors iramú fejlődés bontakozott ki, hogy ez a jólét sokak szemében bearanyozta Ferenc József alakját is. A paraszti visszaemlékezések kinek-kinek saját életéről szoktak szólni, Diós Sándor magáról alig beszél — noha az ő élete is rendkívül tanulságos lenne —, neki történeti koncepciója van, a makói gazdasági csodát, a hagymatermelés regényesen szép korszakát kívánja elénk varázsolni, melyet mások elbeszéléséből, kisebb mértékben átélésből ismer. Lényeglátása szakavatott íróvá emeli. Sohasem vesz el a részletekben, a maga elé tűzött vezérfonálra fűzi fel az epizódokat is. Az egész munka valóságélmények sorozatából áll, de mindig tud általánosítani, elvonatkoztatni és súlypontozni. Édesapjában is megvolt az érzelmi töltésű epikus elbeszélő tehetség, aki oldottabb, életvidámabb, talán egy kicsit bohémabb, mindenesetre líraibb egyéniség volt. Diós Sándor vállára egy nemzedékkel több súlyt nehezedett, ezt az átlagembernél is komolyabban, a napi gondok terhével fogta fel. A vidámság mindennapjaiból éppúgy hiányzott, mint paraszti memoárjából, az írásmű végén olvasható szilveszteri vers inkább csattanós szerkezeti befejező elem, mintsem optimista életszemléletének megnyilatkozása. 46
