Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)
A Diós család - Diós Sándor világa
bátyjával történt, hogy reggelizéskor a hagymaföldön vitt a szél valami kalendáriumlapot. Az apja felvette és odaadta Károly fiának: — Nézzük, mit tanultál az iskolába! Olvasd el! Forgatja, nézegeti, de az olvasásra nem tudott vállalkozni. — Zsidó írás — azt mondta. Diós Sándor öt elemit végzett a református iskolában. Jó tanuló volt, pedig otthon nem igen vette kezébe a tankönyvet. Ezután gazdasági népiskolába is járt két esztendeig, itt hetente kétszer volt tanítás. Ekkor kötelező volt a népoktatás, a távolmaradókért rendőrt küldtek. Unokatestvére, Diós Károly egy ilyen esetet mondott el. — Elgyütt az idő ősszel, én is kimöntem gyökeret szödni, kaptam nyocvan krajcárt, mint szödő, a gyökérásó mög kapott égy forint hatvan krajcárt. Apám azt mondta anyámnak: ide hallgass, a gyeröknek is jó lössz az a nyócvan krajcár. Ereggy el Molnár igazgatóhoz, az vót a gazdasági iskola igazgatója, kérd el a gyerököt, hogy né köjjön hazagyünni a gyökérhúzásbul. Ez mög is történt. Csütörtökön Molnár igazgató rendőrt küldött értem, hogy mér nem mék az iskolába? Apámnak sé köllött több, nem sokkal később ott vót ű is az iskolába. Aszt mongya az igazgatónak: Igazgató úr, az én házamhoz sé az adókerület, sé a kisbíró nem jár, mindig tudom a kötelességöm. Hát, mér tötte ilyen csúffá az uccába az én hajlékomat, hogy rendőrt kűdött a gyerökér. Rosszul lött az igazgató. Aszongya: Most az égyször bocsásson mög, Diós barátom. Mögengedöm, hogy többször is né gyűjjön a gyerök az iskolába, szömet hunyok, de most az égyször bocsásson mög. Felnőtt korában Diós Sándor újságolvasó ember volt, a helyi lapokat alaposan áttanulmányozta. Miként a többi hagymás, ő is tájékozott volt a világ- és a helyi eseményekben. A kocsma küszöbét soha sem lépte át. Ha munkája engedte, a hetipiacokra rendszeresen kijárt. Kifinomult érzékkel figyelte a kereslet—kínálat változásait. A makói hagymakertészek szinte született közgazdászok. Erre Féja Géza is felfigyelt: „A hagyma bonyolult ügy, s termelője szükségképpen fejlődő, minden iránt érdeklődő, nyugtalan egyéniség. A hagymapiac örök hullámzás, csupa izgalom." 6 0 A Diós családra is vonatkozik Erdei Ferencnek a hagymakertészekről írt megállapítása: „Nehezebb őket kollektív munkára szervezni, mint sok más szegényparaszti réteget." 6 1 A makói hagymakertészek rendkívül önsanyargató munkával lettek képesek felemelkedni a cselédsorból a kis- vagy középparaszti szintre, ezért foggal és körömmel ragaszkodtak kis földjeikhez. Diós Sándor sem akart belépni a termelőszövetkezetbe. Az agitátorok elől nem zárta be a kaput, sőt mihelyt szóhoz jutott, szívós következetességgel fejtette ki a maga véleményét. Mikor nem bírtak vele, beidézték a tanácsházára, ahol ijesztgetésből a falnak állították. így lett a Felszabadulás Termelőszövetkezeti Csoport tagja. Hat esztendeig volt tszcs-tag, 1953-tól 1959-ig. Ekkor sem lépett ki, hanem egyszerűen kimaradt. Nem értett egyet, hogy csoportjukat beolvasszák egy másik termelőszövetkezetbe. „Akkó kaptam egy idézőt — emlékezik vissza — rajta tizenhét téeszcsé tag, hogy itt és itt jelenjünk meg és kimérik földjeinket. És úgy is volt. A városi tanácstól kijött egy tisztviselő és megmutatta, itt van 87 katasztrális hold föld, ez a tiétek, osszátok föl. Föl volt tüntetve, hogy ki mennyit vitt be, és mi mértük azt széjjel." 6 2 Halála előtt már a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a termelőszövetkezetekről. Felesége fölsóhajtva mondta: „De jó lött vóna, ha ez tizenkilencbe valósul 6 0 Féja Géza: Viharsarok. Bp. 1957. 266. 1. 6 1 Erdei Ferenc: Város és vidéke. 280. 6 2 Kun Szabó Ferenc szívességéből, Diós Sándorral készített interjújából. 42
