Tóth Ferenc: Anyag és technika Makó népi építészetében. A Makói Múzeum Füzetei 24. (Makó, 1979)

Az első világháború előtt kezdték gyártani az íves alakú kúttéglát. A tégla minősége sem közömbös, kizárólag vasas tégla felel meg. Tégla helyett ritkán cserépből rakták a kutat, ugyanis a selejtes, vehemedett cserepet ingyen adták a gyárak. Az inventáriumok a kűkemény mellett a kűkutakat is következetesen feltüntetik. Szórványosan a 19. század elején jelennek meg.

3

1 Mivel manapság igen drága az árkusnak való deszka, tégla kutat nem csinálnak, a betongyűrű ezt teljesen kiszorította. Készítetése hasonló az árkusos kutakhoz. Bágerrel ezt is lehet mélyíteni. A betongyűrű alkalmazása a kút vízhozamát nem befolyásolja, ugyanis mindig arra igyekszünk — mondja Szabó Ferenc kútásó —, hogy alulról gyüjjön a víz, mert ha ódarrul gyün, beiszapolódik a kút. A vízkiemelés módját tekintve a gémeskutak az általánosak. Az első katonai felmérés is ilyennek tünteti fel. A vagyonleltárakban is így emlegetik: „egy kútágas, gém, ostorfa, vödör vályúval".

3

2 Előfordul, hogy értékét is feltüntetik: „egy rovásos kút ágassal, gémmel és vasvederrel 25 forint."

3

3 HÁZÉPÍTŐ MESTERSÉGEK Az ujjátelepüléskor és az azt követő évtizedekben maguk a megtelepültek építették hajlékaikat. Amikor a sövényfalú házaikat a tartósabb és szilárdabb vertfalakra cserélték ki, ezt már parasztspecialisták végezték. A 19. század folyamán további diferenciálódás történt. A rangosabb gazdaházakat mesteremberek, a középrétegekét barkácsolók, a zsellér vagy kisparaszti hajlékokat maguk az építtetők készítették. A barkácsolók, a kocamesterek csak a 20. század folyamán szorultak háttérbe, átadván helyüket a szakavatott mestereknek. Az ügyeskezű parasztember képes volt felvezetni a vertfalat, kijavítani a nádtetőt, kemencét, tűzhelyet; katlant rakott, kerítést és kaput csinált, az egész házat letapasztotta, maga építette az ólakat, elvégzett minden házépítéssel kapcsolatos munkát. A földesgazdák idegennél nem vállaltak munkát, de visszaadták a rokonok, a szomszédok, a barátok segítségét. A barkácsolók zsellérekből, napszámosokból lettek. Ellesték a falverők, a vályogvetők, a falfonók, a tetéjverők, a kútásók tudományát; hosszabb rövidebb ideig naps2ámosként is dolgoztak ilyen munkáknál. Voltak, akik a házépítés egy bizonyos fázisára sepcializálták magukat: a faltömésre, tetéjverése, a kemence csinálásra stb. do voltak univerzális tehetségűek is. Czina Mihály (1853—1932) barkácsoló télen elkészítette az ablakokat, ajtókat, és amikor az idő kiengedett, felverte a falat, elvégezte az ácsmunkát, értett a tetéjveréshez, zsindely rakáshoz, katlant, kemencét, tűzhelyet rakott, kutat ásott, vályogot vert, tapasztott. Saját magának széket, asztalt készített, megcsinálta a kocsi famunkáját, leleményes szerkezetű hagymavető gépet faragott. A városban négy házat épített, de rengeteg tanya őrzi keze munkáját. Egyszerű eszközökkel dolgozott, de mindig gondos és szép munkájában még kritikus mesterember sem talált kivetni valót. A segédmunkásokat az építtető biztosította: rokonokat, szomszédokat hívott, a módosabbak napszámost fogadtak. Czina Mihálynak nyolc hold földje volt, de azt az építtetők művelték. Azt mondták: „Maga ne tartson lovat, csak építse a házat, majd mi megmunkáljuk." 3

1 MVL Bartha Mihály tutor iratai. 1819. 2. 3

2 MVL Tanácsülési jzk. 1813. 17. 3:

1 MVL Tanácsülési jzk. 1808. 29. Ugyanebben az iratban egy üsző 13, egy tinó 20. egvfias tehén 45 forint. 203