Szirbik Miklós: Makó városának leírása 1835–1836. A Makói Múzeum Füzetei 22. (Makó, 1979)
Makó Várossában lévő Reformata Ekklésiáról különösen - A Prédikátorok a Reformatio lábra állásától fogva a mai időig
Úr; Nem hagylak el soha, sem el nem távozom tőled; ezért hívő lélekkel mondjuk: Az Úr az én segítségem, és nem félek: ember mit árthat nekem?" Ahol is Dávid példájával és szavaival buzdít bennünket, aki a veszedelemben teljesen Isten akaratától függve — megvetve pénzt és csalárdságot — hívő lélekkel mondotta a 27. zsoltár 10. versében: „Ha atyám és anyám elhagynak is, az Úr magához vesz engem." A 118. zsoltár 6. versében pedig így: „Az Úr az én segítségem, mit árthat nekem az ember?" Ugyanolyan bizakodással mondja a Rómabeliekhez írott levél 8. részének 31. versében: „Ha mi az isteni gondviseléstől függünk, semmi sincs e világon, ami tőle elszakíthatna, vagy kételkedésbe hajtana; mert ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Azért becsüljük hát meg a szentírást: „Mert a szentek mondási, példái és írásai a mi vígasztalásunkra szolgáljanak, mert azok érettünk írattak meg." (Rómabeliekhez írott levél 15. részének 4. verse) Én, Bökényi János is ezt fogadtam el, és számtalanszor vettem innen vigasztalást, mivel gyermekkoromban árvaságra jutottam, és a mindenható vezetésével szent szolgálatra hívattam el. Elsőízben 1675. április 22-én isten akaratából lelkészi szolgálatra a makai református szentegyházba hívtak Nagy Bajom városából, ahol hivatalomban — mint rektor 1 9 és segédlelkész — két teljes Esztendőn át derekasan eleget tettem szent megbízatásomnak. (Az Úrban elhalálozott jól ismert püspöknek, a szent életű neves és tudós istenfélő Nógrádi Mátyás úr bizonyítványának tanúsága szerint) Ahol is, azaz Makón a csatári jelölés után — (így kell érteni: a csatári rendelkezés után, mert ott ordináltatott. Lásd Synodusok Históriáját a Tractus Archívumában Kis Bálint úr által kidolgozva) — töltöttem életemet nagy nyomorúságban, a törökök és a tatárok minden vagyonomtól megfosztottak (mint foglyukat) és szegénységben maradtam. Ezért menedéket keresve Debreczenbe mentem, ahol szívfájdalommal, bánattal, könnyhullatással szeretett feleségemmel, fiaimmal és leányaimmal együtt egy éven át sírtam és szomorkodtam; ám a templomokban és a temetéseken mégis igen gyakran szolgáltam, és a jó Debreczenieknél így pártfogásban részesültem. Oh, milyen fájdalom! Jaj, nekem szerencsétlennek! Ezen a napon kénytelen vagyok emlékezni egyesek kíméletlenségére! Ebben a siralmas állapotomban háromszor meghívtak Bátorba, négyszer Fehértóra, háromszor vagy négyszer is Bagamérra, de ehhez az esperes urak könyörtelenül megtagadták hozzájárulásukat; de én — bár keserűen — imádkoztam éjjel-nappal az isteni gondviseléshez, és így méltán énekelhettem Dáviddal a 116. zsoltár első verseit hívő lélekkel : „Nagy hálákat adok, mert Jehova meghallgatta szavamat, könyörgésemet, mert fülét könyörületesen felém fordította." Az esztendő elteltével a kegyes pártfogóim a főtiszteletű esperes ur beleegyezésével szeretettel hívtak meg lelkészi szoltálatra szűkebb hazámban, ott hálákat adtam a mindenhatónak 14 évig hűségesen stb. Ámen. Majd 1701. április 19-én szűkebb hazámból visszahívtak a makai hívek isten végzése alapján lelkészi szolgálatra. Innen az evangélium hirdetése miatt Szegedre idéztek. Oh, milyen fájdalom! Ott az urak előtt előadtam védőbeszédemet, és szent Pál apostollal ezt mondtam az Apostolok cselekedetei 22. rész 22. verse szerint: „Hallgatták őt e szóig, de most felemelték szavukat mondván: Töröld el a föld színéről az ilyen embert, mert nem illik neki élni." Ugyanott a 24. versben: „Megparancsolta a tribunus, hogy vigyék át a várba, és azt mondta, hogy korbácsütésekkel vallassák őt, hogy megtudja, miért kiabálnak úgy rá." Ezek után magyar és rác rabok közé zártak. Innen sok sanyargattatás és könnyhullatás után a kegyes hívek kérelmezésére 200 német forintért, hét rókabőrért, hét bárányért és még egyéb ajándékokért bocsátottak csak szabadon. Ennek végrehajtója a mindenható Isten, akinek legyen dicséret, tisztesség és dicsőség mindörökké. Ámen. Jaj nekem, szerencsétlennek! Én, Bökényi János (méltatlanul) megválasztattam az esperesi tisztségre Mezővásárhelyen 1713. április 10-én. 2 0 Ezután következtek: 48
