Szirbik Miklós: Makó városának leírása 1835–1836. A Makói Múzeum Füzetei 22. (Makó, 1979)
Makó Várossáról közönségesen - Erköltseikről, szokásaikról
keszkenőt, a fiatalabbak ollyan nagyot, hogy hátúi a derekokon kötik meg. Az aszszonyok főrevalójok, az öregebbeké fátyol főkötő, azon felyül kendermagos kék keszkenő, az ifjabbaké fodros selyem főkötő, és külömbkülömbféle tarkájú pamut, vagy selyem, s állok alatt nagy tsomóra göngyölt, s hátúi kötött keszkenő. Lábbelijek fekete, és piros tsizma, s paputs: de nagyon kezd közönségessé lenni a tzipő, és harisnya is. Átaljában azt lehet mondani a fiatal fejér nép öltözetéről: hogy az jó ízléssel való, tsinos, és magyaros. Élésekmódja egyszerű, de nem sovány. Eledelek hús, hüvelykes vetemény, jobbára pedig tészta; kivált a mezőn majd tsupán tarhonya; száraz eleségek kenyér, a mellé sajt, túró, leginkább szalonna. Készítenek annak idejében, kivált a múlatságokban, igen jó ízű, s egészséges magyar ételeket, azok között azoknak tzimerét, a szármát. De főképen tészta süteményjeivel külömbözteti meg magát Makó, u.m. kalátstsával, pogátsájával, külömbkülömbféle töltelékű rétesseivel, bélesseivel, mellyeknek készítésében a katholikus részen való gazdaszszonyoké az elsőség. A sütemények között legközönségessebb a túrós lepény, mellynek, a hol tsak mód vagyon benne, egy szombat estve se lehet elmaradni. Italok víz, reggelenként egy kevés pálinka, borban keveseknek van módjok, s azt tsak a múlatságokra hagyják. §. 24. Erköltseikről, szokásaikról Makóra ha rossz vagy, régi közmondás: de igaz-é? vagy mit értsünk rajta? ez a kérdés. Úgy látszik, ezzel azt akarják a tsúfolók jelenteni, hogy Makó minden roszszat bévesz. Az igaz, hogy ide sok gyülevész nép tódult eleitől fogva, és még ma is, a ki egyszer idejön, nem igen megy ki innét; és éppen ez az oka a Város olly szaporán való nevekedésének, de a mi Makónak ditsőségére válik, s azt mutatja, hogy itt az elés módja könnyebb, a tereh kevesebb mint másutt. Egyébaránt a roszszakat itt is megbüntetik; sőt azoknak sokszor a közemberek is magokat bíráikká, és boszszúállóikká. teszik. Az említett közmondásra hát mi Makaiak, a mondott értelemben a tsúfolódás, és irigység bélyegét ütjük, s annak ezt az ellenkező értelmet adjuk: ha roszsz vagy, eredj Makóra, majd megtanítanak ott. Meg kell vallani, hogy itt káromkodás, a tolvajság divatozik: de e részben, ha nem jobb; nem is roszszabb Makó más szomszéd helyeknél. A részegeskedés is, a feljebb való esztendőkben, míg ingyen is eleget ihattak az arra hajlandók, elég szembetűnő volt, és gyakran lehetett látni az útszákon danolva járó, és sárba dűlt embereket: de ez a bűn már lassan lassan elhagyja őket. Ditséretet érdemel más részről Makón a szép barátság, nyájasság, és vendégszeretet, melly szerént a gazdának, ha vendége megy, — akár helybeli, akár vidéki, — első gondja az, hogy azt asztal főre ültetvén, valamivel, ha egyebe nints, kenyérrel kínálja. A szokások közt említést érdemelnek még a névnapi, keresztelői, sertés öléskori barátságos vendégeskedések, a halotti torok, mellyek kivált az Oroszoknál vágynák nagy divatban, a házassági lakodalmazások, mellyek ha szinte már ma nem ollyan nagy pazérlással is, mint hajdan, de tsakugyan sok szükségtelen költséggel ejtetnek meg. Nagyon módiban van itt a poétáskodás is, melly szerént sokan találkoznak a kevésbé tanult emberek között is ollyanok, a kik minden nevezetes, víg, vagy szomorú, vagy nevetséges történetet, a magok módjok szerént versekbe szeretnek foglalni. 1 6 37
