Szirbik Miklós: Makó városának leírása 1835–1836. A Makói Múzeum Füzetei 22. (Makó, 1979)

Eperjesy Kálmán: Szirbik Miklós élete és munkássága

teljes anyagát a helybeli levéltárakban maga gyűjti össze és dolgozza fel. A közölt oklevelek lemásolásában kellő pontossággal jár el. Megkísérli a város eredetét a nevéből megfejteni és ennek alapján a legrégibb időkig visszavinni. A városnak a reformáció előtti történetéről nem sokat tud. Oklevelekkel bizonyítja, hogy Makó kiváltságos város volt és lakói királyi szabadosok. A töröktől sokat szenvedett város életében az 1686., 1690. és 1693. éveket tartja a legnehezebbeknek. Ez időben a városban állandó katonaság tartózkodott. Részletesen leírja a város és a csanádi püspök közt lefolyt tárgyalásokat. Legértékesebb munkájának az a része (I. 9—26. §), amelyben a korabeli város képét rajzolja meg. Makó a Maros jobb partján fekszik, gazdagságát, föllendülését nagyrészt a folyónak köszönheti. Ez egyetlen vízi úton bonyolódik le az Alföld és Erdély minden forgalma, fa- és sószállító hajók sűrűn közlekednek rajta és gabonakereskedés céljából még a dunai hajók is lejönnek ide. Sok hal van benne; 21 vízimalmot hajt, vizét a lakosság ivásra használja. A Maros régebben a serház helyén álló sóház mellett folyt el, amely a sószállító hajók kirakodóhelye volt. Sebes folyása miatt gyakran változtatja medrét. Áradásaival nagy kárt okoz a városnak, ennek elhárítása céljából 1821 után két töltést építettek. A város három részből áll: Buják, Szt. Lőrincz és Újváros. Körülötte elpusztult falvak vannak, amelyek helyén sok értékes régiséget találtak. Földje igen alkalmas veteménytermelésre, ami a lakosságnak nagy jólétet biztosít. Sok a nádas és gyékénytermő hely, a réteken vízállás idején a halak nagyon elszaporodnak, a vízi madarak száma a réti vizek kiszáradásával fogyóban van. A földmívelésen kívül élénk kereskedést folytatnak sertésekkel, amelyekért Szerb- és Oláh-országba is elmennek. 1834-ben Belgrádban maga is megfordul. Az iparosok jó módban élnek, a takács céhnek van a legtöbb tagja. A hetivásárokat szerdán és pénteken tartják. Sok a kofa a városban, akik Mezőhegyesre és Szt. Miklósra is elviszik áruikat. A hagyma- és zöldségárusoknak Temesvár és vidéke a legjobb piacuk. A megyebeli pusztákon örmények gazdálkodnak. Színes leírást közöl a férfiak és nők viseletéről. Még dívik a piroscsizma, megelégedéssel állapítja meg, hogy a nők ruházata jó ízlésre vall, csinos és magyaros. Összejövetelek alkalmával nagy pompát fejtenek ki, sok a „poétás ember", akik ilyenkor fitogtatják tudományukat. A 25. §-ban a várost 1739—1836 évek közt ért csapásokról emlékezik meg. A lakosság számbeli növekedésének okát abban látja, hogy itt a megélhetés könnyebb, a teher pedig kevesebb, mint másutt. A könyv második része az egykorú irodalom és levéltári anyag felhasználásával a makói ref. egyház részletes történetét nyújtja. Pontos életrajzi adatokkal szolgál Makó város prédikátorairól, akik közül többen nagy hírnévre tettek szert. Igen értékes a tanügy történetének összeállítása. Kitűnik belőle, hogy Makó is azon helyek közé tartozik, ahol egy időben magasabb fokú oktatás is volt. A nemzeti iskola mellett volt egy latin iskola ún. partikula, amelyben a debreceni anyaiskola tanterve szerint a deklinációtól a retorikáig minden tantárgyat tanítottak. A tanítók, kántorok, kurátorok és egyházfiak működését pontos adatok alapján ismerteti. Érdeklődésre tarthat számot az egyháztagok 1763 és 1836-iki részletes névjegyzéke. A szaporodási viszonyokról külön kimutatást közöl. A hívek buzgóságáról és az egyház iránti bőkezűségéről elismeréssel nyilatkozik. A második rész az egyházi épületek, jövedelmek, berendezés, felszerelés és a levéltár ismertetésével végződik. Munkája behatóbb ismertetése nem lehet e rövid bevezetés feladata. Reizner János Makó város történetéről (1892.) írt művében mitsem tud még ez értékes kéziratról ; nagybecsű adatait csupán Borovszky használta fel és hálás kegyelettel adózik emlékének. Közelebbi ismerősei tudomással bírtak munkájáról. Az 1848. március 5-iki egyh. gyűlésen megkérik, hogy „az általa megírt makói ref. anyaszentegyház 124