Kelemen Ferenc: Régi idők – Régi emberek. Karcolatok Makó múltjából. A Makói Múzeum Füzetei 18. (Makó, 1976)

Régi idők - Makó török díszpolgárai

Tudnunk kell, hogy Makó a XVIII. században sokkal közelebb esett a Maroshoz mint ma. A térképek tanúsága szerint ez a távolság mindössze 300 öl lehetett. A város széle és a folyó között levő füvesfás területet jelölte ki a tanács vásárok céljaira. Első napon a baromvásárt, utána a „gyalogvásárt" (kirakodó) tartották. Mind a felhajtott jószágok, mind a gyalogvásárok sátrai, gyékényei stb. után a város részéről megállapított helypénzt kellett fizetni. Különben a vásár rendjéről a kiküldött vásárbíró és lovas legények útján szintén a tanács gondoskodott. A helypénzeket azonban nem a város szedte, hanem az árendás, aki 3 évre bérbe vette a vásárok jövedelmét. 1796-ban pl. Szüts Ferenc a bérlő, aki negyedévi előleges részletekben 680 forintot fizetett ezért évenként a városnak. A XVIII. században a Maroson élénk dereglye- és tutajforgalom volt. Az Alföldről Erdélybe ezen az úton szállították a gabonát, dohányt és bőrt. A visszafelé tartó hajók pedig fát, gyümölcsöt és főleg sót fuvaroztak. Ezek a vízi járművek különösen vásárok alkalmával igyekeztek Makóra, hogy portékájukon túladhassanak. A tutajok százai sorakoztak ilyenkor a parton, hol gazdáik árulták a gerendának, deszkának és lécnek való fenyőszálakat. Általában csak az eladott portéka után kellett helypénzt fizetni. Egy tutajért pl. 20 kr-t. A gabonás kocsik egész napra 4, félnapra 2 kr vékapénzt fizettek. Eladott szarvasmarha és ló után 3, sertésért 2 kr, juh után pedig 1 kr az illeték. A gyalogvásárok cédulapénze különböző volt. Aki hátán árulta portékáját, az 4 krt, a köszörűs, szíjgyártó és fésűs lOkrt, a csizmadia, kötélverő és gombkötő pedig 15 krt fizetett. A szabók, szűcsök, kalaposok 20 krral, 1 frt-tal ,,az asszonyi ékességeket árusítók" adóznak. Marosi hajón árusító 50 krt, halászhajón 20 krt, csolnakon pedig 2 krt fizetett. ,,A vásárra jövő vidékiek vonó marháikért, melyeket a legelőre hajtanak, minden darab után 1 krt tartoznak fizetni. Ez a füpénz is a vásárok árendátora jövedelméhez tartozik" — mondja az említett szabályzat. A vásárok általános forgalmáról képet alkothatunk magunknak abból az 1799-ben tett feljegyzésből, mely szerint „egy-egy vásárra 1500 -2000 emberis összesereglett a makói Maros-parton". 1797-ből maradt feljegyzés szerint egy köböl búza 3 ft 10 kr, köles 1 ft 15 kr, árpa 1 ft, zab 45 kr. A húsárakat 1780-ból ismerjük. Kapitány Ferenc mészárosnál egy font juhhús 8 kr, marhahús 5 kr, a faggyú fontja 10 kr. Egy bundához való kikészítetten juhbőr 1 ft, egy icce vaj 30 kr, a liszt iccéje pedig 4 kr. Egy szép kenyér ára 30 kr. Egy pár csizmáért 3 fr-tot, egy szűrért pedig 5 forintot fizettek. A makói vásárok idők folyamán országos hírre tettek szert. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy Pest, Fejér, és Veszprém vármegyék kereskedői is felkeresték. A makói vásárok jelentőségét a II. József idejében működött összeíró bizottság is kiemelte. Az akkor egyesített Békés, Csongrád vármegyében — eszerint Gyula és Vásárhely mellett, forgalmánál fogva csak Makó tekinthető igazi városnak. A többi helység — Szarvas, Békés, Szentes, Csongrád — csupán elnevezésben különböznek a közönséges falvaktól, mert bennük városi életnek semmi nyoma sem található. Délvidéki Független Hírlap, 1947. november 1. Makó török díszpolgárai Néha nem várt eseményről értesülhet az ember régi írások lapozgatása közben. Engem is ilyen meglepetés ért, amikor Makó város 1877. évi októberi közgyűlési jegyzőkönyvének 351, számú határozatát olvastam. Ez ui. arról szól, hogy a képvi9