Hegedüs Géza – Péter László: Dobsa Lajos emlékezete. A Makói Múzeum Füzetei 13. (Makó, 1974)
PÉTER LÁSZLÓ: Életműve
a Nemzeti Színház intendánsa, de ellenfeleinek sakkhúzásai meghiúsították ezt a számára nagy lehetőségeket rejtő megoldást, melyet annyira vágyott. A többszöri csalódásba belekeseredett Dobsa ettől kezdve még jobban magába zárkózott, s kizárta köréből az irodalmi és politikai élet minden rezdülését. Visszavonultan, családja körében gazdálkodva, írogatva töltötte hátralevő esztendeit. 1902. július 8-án halt meg Kosgyánban, Bihar megye belényesi járásának kisközségében (ma Co§deni). Hamvai is ott pihennek. Életműve Dobsa Lajos életműve nem tartozik irodalmunk és színművészetünk legelső vonalába. Ám jóval több volt ő a magyarság számára, mint azt a halála óta eltelt majd háromnegyed évszázad megbecsüléséből következtetni lehetne. Ifjú korában a magyarság egyik legmesszebb látó politikai elméje, később a magyar történelmi dráma érdemes úttörője, s mindvégig lelkes, haladó magyar egyéniség volt, aki méltán tarthat számot arra, hogy nemzeti kultúránk gazdag öröksége között az ő élete munkásságát is gondozzuk és megőrizzük. Hogy a párizsi forradalomban való részvételét mint páratlan magyar tettet ünnepelhetjük, ez önmagában is megbecsülésre, tiszteletre kötelez. Ha akad majd lelkes irodalomkutató, aki fáradságot nem kímélve összegyűjtögeti Dobsa Lajosnak a magyar forradalom és szabadságharc alatti működésére, szereplésére vonatkozó adalékokat, ezekből bizonyára még alaposabb képet kapunk a bátor, radikális, meg nem alkuvó szabadsághősről. S ha ugyanez a kutató — Dobsa joggal várt monográfusa — szemügyre veszi későbbi balpárti képviselői tevékenységét, országgyűlési beszédeit, megnyilatkozásait, bizonnyal fölismeri majd benne az egykori demokratikus forradalmárnak, a párizsi szabadságharcosnak, a magyar guerilla-csapatot szervező kormánymegbízottnak, szabadcsapat-parancsnoknak eszméihez hív jellemvonásait. S érdemes volna tüzetesebben megnézni, vajon színművei, főként társadalmi drámái, szatírái, nem érdemelnék-e meg, hogy lefújva róluk az idők porát, nyelvben és technikában fölfrissítve, tanulságos emlékeztetőül a múltra ! ismét népünk elé, most már az egész dolgozó nép elé hozzuk őket? Az a kegyeletes restauráló munka, amit Madách életművével a legutóbbi években Keresztury Dezső és színházi emberek vállvetve csináltak, reményt nyújt, hogy nem lehetetlen egy ilyen vállalkozás Dobsa életművének megmentésére sem. Leginkább a televízióra várna e nemes hivatás. A mai Magyarország sokkal gondosabb sáfára a múlt minden értékének, mint bármely kor előttünk. Értékes hagyományaink soha ilyen becsben nem állottak állam és társadalom előtt, mint napjainkban. Bizonyíték erre éppen Makón is bőven akad. 7 5 7 5 Dolgozatom korábbi írásomra (Dobsa Lajos, Marosvidék, 1959. szeptember, 39—47. 1.) támaszkodik, de lényegesen megbővítettem egyebek közt a Marczius Tizenötödike hasábjain megjelent publicisztikai írások földerítésével. Dobsának ezeket az álneveit GULYÁS Pál álnévlexikona nem ismeri. 17
