Hegedüs Géza – Péter László: Dobsa Lajos emlékezete. A Makói Múzeum Füzetei 13. (Makó, 1974)

HEGEDŰS GÉZA: Történelmi tragédiák

A cselekmény folytatást követelt, ámbár így is sikere volt. Erkel még operát is írt belőle. Dobsa azonban készült a folytatásra, és harmincnégy évvel később, a már aggastyán szerző megírta az Aba Sámuelt. Ennek ugyanúgy nem Aba Sámuel a hőse, mint ahogy az István-drámának nem István. Itt folytatódik Péter története. Aba Sámuel is áldozat, akárcsak Imre és Vazul. Péter, uralma érdekében, eladja az országot is. De közben mindenkit maga ellen ingerel, végül is elbukik a magaidézte veszedelemben, s helyét a jogszerű Árpád-hercegek foglalják el. Ez a dráma semmivel sem gyengébb, mint Dobsa átlagtermése, sőt ha egy műnek tekintjük az /. István királlyal, akkor értékben talán nem is helyezhetjük a IV. László mögé. 1895-ben azonban már senkinek sem kellett. Bemutatták, mert a szerző 1848 élő emléke volt, de kritika és közönség hidegen fogadta. A millennium előtti évben nem kellettek a németellenes kiszólások: urak és polgárok éppen kiegyezett békében voltak Béccsel. Az igényes színházi közönség pedig túl volt a romantikán. íme ennyi a drámai életmű: tizennégy színjáték, amely közül tizenkettőt egy divatos, sikeres színházi szerző írt; a legelső csak próbáklozás, a tizennegyedik márcsak kései utójáték akkor, amikor írója élő emlékezetté merevült a kortársak szemében. Időszerűtlen alak lett: a Bach-korszak hazafiasságának továbbhangoztatója a kiegyezés korában. Tiszteletreméltó alak, de irodalmilag — művészileg hamar avuló. Mégis — ahogy kezdettük — ízléstörténetileg fontos emlékezni rá, mert drámáinak egykor sikere jobban megérteti velünk a Bach-korszak színházbajáróinak érzelemvilágát és művészi igényeit. Irodalomtörténetileg pedig kétségtelenül érdekes jelenség, akit nyilván kell tartanunk. Éppen ezért, ha irodalomtörténeti helye és tiszteletreméltó egyéniségének emlékezete mégis indokolttá tenné válogatott színjátékaink újrakiadását, úgy — azt hiszem — az életműből a vitathatatlanul legértékesebb négy darabot kellene kiemelni a teljes feledésből: a Vígjáték tárgyat, a IV. Lászlót és az /. István király — Aba Sámuel kettős drámát. Talán érdemes lenne. Az irodalom értői, a színházi múlt kutatói és a hazai értékek őrzői érdeklődve olvasnák. 30