Vágvölgyi András – Gábor Kálmán: A kisvárosi fejlődés sajátos útja. Adalékok Makó demográfiai helyzetéhez. A Makói Múzeum Füzetei 12. (Makó, 1974)

Néhány következtetés

Néhány következtetés 1. Makó város népessége a monokultúra teljes kialakulásakor, az 1880-as években érte el jelenlegi népességi szintjét. Városi léte és urbanizáltsága sajátos paraszti társadalomra épült. Demográfiai tekintetben ez a sajátos és a polgárosodás útján járó paraszti társadalom kialakította a maga életvitelét, melynek fontos része volt a termeléstől függő családtervezés. Szigorú hagyományok alakultak ki, melyek napjainkig is éreztetik hatásukat. 2. A város demográfiai helyzete végeredményben az országos tendenciákat tükrözi, de a negatív tendenciák sokkal inkább mugmutatkoznak, mint országosan: a) az élveszületések száma és aránya az országost megelőzően már negatív volt, b) a halálozások száma és aránya kedvezőtlenebb képet mutat az országosnál, c) a természetes szaporodás ebből következően igen alacsony. 3. A jelenlegi demográfiai helyzet okát részben a már említett hagyományokban és ennek továbbélésében, részben pedig a jelenlegi fejlődés ellentmondásosságában kell keresni, melyek a következőkben foglalhatók össze: a) az iparfejlesztés megkésettsége és alacsony szintje, b) a kommunális fejlesztés elmaradottsága, c) a foglalkozási struktúra jelenlegi alakulása. 4. A lakáshoz való hozzájutás esélyei — kivételes esetektől eltekintve — éppen a legtermékenyebb korosztályokat hozzák hátrányos helyzetbe és azt a réteget, melyet legkevésbé kötnek a múlt negatív demográfiai hagyományai. A jelenlegi állapot fennmaradása esetén a kialakult demográfiai helyzet stabilizálódásával, sőt további romlásával is számolni kell. 20