Tóth Ferenc: Gilitze István és az 1821-es árvíz. A Makói Múzeum Füzetei 9. (Makó, 1972)
Szent Lőrinc tájékán ki ezt elsőbb látta, Eletére végit, csak a halált várta, Leromlott házait jajszóval siratta, Sok udvaron a víz enné! több is vala. Kálvária ucca, aki voltál ékes A Maros vizében te is voltál részes, Kérésztutcáidon víz volt veszedelmes, A földből épült ház hiába volt ékes. Kinn voltunk mezei külső szállásunkon, De oda is a hírt hozták gyors postákon, De oda is a hírt hozták gyors postákon: Gyüjjünk haza, víz van az egész városon! De a margitai hidak és töltések Elvette jaz árvíz, járni nem lehetett, Hajón hordták által, aki fizethetett, De hogy felinek is pénze nem lehetett. Aki a hajóba be nem eresz te tett, Könnyes szemeivel a város felé nézett. Itt meg nem tudhatom, hogy van a cselédem, Él-é az, vagy meghalt az én feleségém? Néméllek így szólván: átúszok a vízén, Az szállásról jövök, hát nincs nálam pénzem. Itt még nem tudhatom, hogy van a cselédem, Él-é az, vagy meghalt az én feleségém? Kettő is átúszott, de az is sokára, Kettő a legmélyén jutott végórára: Egyik Börcsök Imre, a másik Tanacsin, Lettek az árvíznek gyászos áldozati. Sodorgatott hajú kevély leányokat Mezítláb, sárosan láthattunk sokakat, Mivel nem húzhatták piros papucsukat, Mert a nagy víz mind ellépte az utcákat. Cifra öltözetű fiatal legények Olyanokká lettek, mint a jövevények; Az urak is szinte valamint szegények, Olyanokká lettek, mint a jövevények. Én Gilincze István, aki eztét irtam, A Makó romlásán igén jelén voltam, Ne gondolja senki, hogy mástól halottam, Hanem, amit irtam, szemeimmel láttam. Írtam ezernyolcszázötvenkilenc után Amikor születtem Oroszlán jegyibe. Tizenhat esztendős éppen akkor voltam, Mikor a Makónak veszédelmit láttam. 1 1 158
