Kelemen Ferenc: Makó igazgatásának történeti formái. A Makói Múzeum Füzetei 5. (Makó, 1970)

1967. dta dr. Forgó Istvá n tölti be a tanácselnöki tisz­tet. Az uj vezető tettrekészségével és város-szeretetévei fordult a problémák felé, és ezzel pezsgő érdeklődést biztosított Makó legszélesebb köreiben a város fejlesztésének ügye iránt. A folya­matban lévő nagyarányú építkezések, csatornázás és magasnyomá­sú vízvezeték megvalósítása vezetése mellett korszerű technika alapján folyik. Iparvállalatok telepítése és ezek ügyeinek kimun­kálása, valamint a város kulturális helyzetének lehető kifejlesz­tése is tervei között szerepel. Reméljük, hogy ez az uj közigaz­gatási rezsim megteremti annak a virágzásnak feltételeit, amely Makót a hasonló népességű hazai városok élvonalába lendíti. Az előadott történeti áttekintés közben kitűnt, hogy Makó újra települése óta (1700) 1967-ig százszor változott a város vezetősége. A most működő városi tanács végrehajtó bizottsága és ezek élén az elnök ebben a sorban a 101. számot viselik. Mérlegelve a kilátásokat, hogyha valaki hosszabb idő multán is­mét számba veszi Makó igazgatásának eseményeit, arra a meg­állapításra jut, hogy városunk teljes szocialista kifejlődése ebben a korszakban jutott a megvalósulás állapotába. A dolgozat megírásához felhasználtam: Borovszky S. : Csanádvármegye története; Acsády I.; A magyar jobbágyság története; Eperjessy Kálmán: A magyar falu története és Szibrik M. : Makó Városának ... Leírása cimü müveket, va­lamint a város korabeli jegyzőkönyveit. Kelemen Ferenc 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom