Péter László: Juhász Gyula elfelejtett makói verseiből. A Makói Múzeum Füzetei 3. (Makó, 1953)

Falusi alkony 1916 A házak- és a lelkek estje jön. A héke száll nagy, szürke lepedőn. Bús táj fölött, bárány felhők alatt Ezüstöt önt az estbe egy harang. Ballag a nyáj s elbődül boldogan. Már minden szív és kapu tárva van. Makói Újság 1916. augusztus 18 XIII. évf. 198. sz. A mezőkről az illat lopva jár, Mo st legbujább, mert haldokló a uyai A padokon pipázás, mély a csend. A kúfak gémje kék magasba leng. A tetőn a nap végső csókja ég: Ó nap! derű! öröm! maradj ma meg Prológ A feministák vasárnapi mese-matinéján elmondta Nagy Teréz Oh gyermekek, egy költő szól ma nektek. Ki fáradt, csüggedt, mint e bús jelen. J)e csillagot lát a ti szemetekben, Mely biztatóan ragyog mély éjfélén. Mi jót akartunk, szépet és merészet, De jött a vész, a gyász, a gyötrelem. És a halál zsoldjában élt az élet, És fáj az öröm és a szerelem. Oh gyermekek, oly szép, oly jó az élet S mi sírva, tárjuk karjaink felétek. Még áll a harc, még áll a vad, kegyetlen, Bús küzdelem, de lelkünk már szelíd. És érezzük, hogy minden győzelemben Siratni kell hű szívek ezreit, Kik a halálba énekelve, mentek Fiatalon s több nap nem kél nekik. • És legszebb győzelem a drága béke, A gondolat és érzés tiszta éke. Oh gyermekek, dal és virág az élet, Szépség és jóság, csak akarnia kell. Ti víg jövendő népei, felétek Egy bús költő áldása úgy ível, Mint szivárvány a fergeteges égre. És zengem Villámok zenéjével: Szeressétek a szépet és a jót, ti. Jövő harcoknak békés harcolói. Makói Újság 1916. november 2. XIII. évf. 263. sz. 14