Péter László: Juhász Gyula elfelejtett makói verseiből. A Makói Múzeum Füzetei 3. (Makó, 1953)

És volt közöttük a dalos seregben Művész, kinek a* gesztus mindene, Ki végtelenbe lendít ihletetten Királyi szót és isteni zene Egy mozdulata, egy tekintete. 8 most karja csonka és nincsen szeme. Ó áldozat, oly nagy, mint régi szentek Víg vértanúi áldozása volt. Akik a halálba menve énekeltek És mosolyogták az égő pokoli. Tiszteljétek a rokkant katonákat! Már leng a függöny, készek már a deszkák, A szín kitárul, mindjárt, emberek. Ú szín. Harcszíntér volt tavaly ilyentájt, Hol ő szerepet játszott, remeket. A Kárpátok, a drága szent hegyeiA halál és a győzelem igéit Zengték dörögve, hullt a vér, a hó. Ő jobbját hagyta ott és víg reményeit. De szíve él és szava szárnyaló. A karja csonka, lelke ép, erős. Tapsoljatok, e muzsika szívének. Művész szívének kedves ismerős. Makói Űjság * A közlésből hiányzott az a. 1916. február 20. XIII. évf. 44. sz. Késő vallomás Egy képet láttam arany medalionban. Tizenhat évvel szőkén rdmmosolygott. Hol voltam akkor én, ó hol bolyongtam, Hol vártam a nőt, a veszélyt, a sorsot! Milyen sikátor rejtett tőle féltőn. Féltékenyen milyen könyv volt előttem, Milyen nyomor és milyen bánat őrzött, f Hogy nem kerestem s hozzá non vetődtem? És e mosoly, e szűz, tizenhat éves Kit üdvözöli először és sóváran. Ki állt ujjongva és győzőn elébe * Míg én csillagra vártam a homálybanf Ha vissza tudnék menni e tavaszba S tizenhat éve küszöbére állni És mondani: „Üdvözlégy ifjú angyal." E nap az élet és e perc királyi! * A közlésben: elébem.