Diósszilágyi Sámuel: A makói szervezett munkások Petőfi dalkörének története - A Makói Múzeum Forráskiadványai 5. (Makó, 1982)
4 Az 1925. évtől kezdve egyre-másra szerepelt a kórus nemcsak Makón, de már a közeli városokban is, s nem egyszer maga is több dalkört látott vendégül, amikor is közösen adtak hangversenyeket . Ebben az időben majdnem egyedül a kórusok jelentették a vidéki zenekultúrát, nem csodálandó tehát, ha a dalkedvelő közönség hamarosan és fokozottan szeretetébe fogadta az ambiciózus és már elég gyakran kitűnő teljesitményt nyújtó makói dalo sokat, akik a hosszú múltra tekintő és nagy tekintélyű Makói Dalárda mellett is becsülettel megállták a helyüket. Az énekkar fejlődésében a következő^1926. évben sem mutatkozott törés vagy visszaesés. Ebben az esztendőben már 70- re emelkedett a működő tagok száma és a nyilvános szereplésekre is egyre gyakrabban került sor és alkalom. Három nagyobb arányű és igényű szereplésre is sor került ebben az esztendőben Részt vett az énekkar a budapesti Zeneakadémián rendezett csoport hangversenyen, majd május 23-án a szegedi országos dalosversenyen, amikor is egy plakettel tüntették ki az énekkart, s november 7-én pedig Békéscsabai Munkásdalkör hangversenyén működtek közre, amikor egy ezüstserleggel jutalmazták meg a közreműködést . Más alkalommal a makói "Törekvés" Sportklub Attila utcai sportpályájának júliusban történt felavatására kérték fel az énekkart. Az avató ünnepségen azonban egy kis baj és azt követően egy kis zavar keletkezett. Az történt ugyanis, hogy Márton Ferenc ügyeletes rendőrfogalmazó az egyik kórust, mivel annak szövegét "hazafiatlannak és izgatónak" találta, nem engedte befejezni, ügy hogy az ünnepség végül is botrányba fűlt. A kórus szövege ugyanis igy hangzott: Zászlónk kibontva büszkén leng, Jertek, hivó szózat cseng. A fegyverünk lesz, vig dalunk, Szent igazunkért harcolunk. Mit várunk még? Forr vérünk, ég, Eltaposni bennünket nem fog többé senki már,