Diósszilágyi Sámuel: A makói szervezett munkások Petőfi dalkörének története - A Makói Múzeum Forráskiadványai 5. (Makó, 1982)

15 tiszteletdíja, a próbaterein takarítása, fűtése, világítása és még több apró-cseprö kiadás. Kapóra jött tehát a kecseg­tető Ígéret, amit az ügybuzgó elnök, Juhász István dr. tett, akinek tényleg sikerült is mind a várostól, mind a vármegyé­től kisebb-nagyobb alkalmi segélyeket kicsikarni. Ha pedig mégis hiány mutatkozott, azt gavallérosan a saját zsebéből pótolta. Az elnök olyan jól helyre billentette a dalkör anya­gi helyzetét, hogy még az évek óta állandóan kisértő zongora ügyet is rendezték, s a még 1928-ban, tehát hét évvel előbb vásárolt hangszer árát is kifizették. Ha kissé nyikorogva is, de végül is ment és haladt az énekkar, a dalkör szekere. Mégis feltűnő, hogy Földházi Imre két évi működés után a jegyzőségről - nem a mandátum lejárta­kor, hanem évközben - lemondott. Helyében Buday Mihály lépett aki több éven át ernyedetlen szorgalommal töltötte be eléggé terhes tisztét. így döcögve - de telve a jobb jövőben való bizakodással lépett át az egyesülés az 1936. évbe, amely a végzett munka és az elért sikerek után Ítélve a jobb évek közé sorolható. Ebben az esztendőben, pünkösdkor a dalkör fennállásának már 15. évfordulóját ünnepelte. Ebben az évben szerepelt a rádió műsorában is első Ízben, és vett részt a Pécsett rendezett országos dalosversenyen ahol sikeres működését ezüstplakettel jutalmazták. Persze a szokásos karnagyválság ebben az évben sem ma­radt el, mert Majoros Rezső az év őszén visszalépett az ének­kar további vezetésétől. Helyébe - immár harmadszor - Veress Lászlót kérték fel. Az 1937. esztendő ismét a válságok esztendeje lett. En­nek több oka volt. A világpolitikai helyzet ekkor már kezdett komolyan zavarossá válni, a fasizmus Európa szerte kezdett erőre kapni, s nyújtotta csápjait minden felé. A dalkör éle­tében ez az állapot abban nyilatkozott meg, hogy az egyesü­letet napról-napra újabb és újabb gyanúsítások, rágalmazások érték. Meggyanúsították - most már elmondhatjuk, jogosan - hogy szociálisták találkozó és gyülekező fedőszerve, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom