Vágvölgyi András (szerk.): Arcok, életutak, vélemények - A Makói Múzeum Forráskiadványai 4. (Makó, 1974)

Betanított munkásnő Ujvárosból

39 -Szokott lenni egy lánc földünk, abba burgonyát fészkelek, zöldséget^ babot, borsót, ami kell a háztartáshoz, igy kevesebbet költők a piacon« Van egy távoli rokonom Jugoszláviában, már évek óta szeretném meglátogatni, de nem álltunk úgy soha anyagilag. Tavaly aztán kint voltam náluk. Először úgy volt, hogy a férjem is kijön, de aztán inkább lemondott róla.

K.: Nem jelent problémát, hogy a férje ennyire zárkózott?

V.: Már megszoktam, nem csinálok belőle ügyet. Ez probléma volt eleinte köztünk, hogy se moziba, se szinházba, se rokonokhoz, se lakodalomba, se eljegyzésre, se nagyobb helyre nem mentünk sohasem, mert a férjem nem szereti. Ő nem tud táncolni, duhajkodni, hazudni, A lakodalomban isznak, dicsekszenek, vagánykodnak ő az ilyet nem szereti, nem ért ahhoz, hogy mennyi volt az eső, kell-e, mennyi lesz a termés, csak a szakmáját szereti.

K. 2 Munkahelyén miről szoktak beszélgetni a munkatársaival?

V.i Pletykálni nem szoktunk, úgy nem is vettem észre, hogy a hátam mögött valamit mondtak volna rám.

Ke: Véleménye szerint mire lenne szükség, hogy jobban ki lehessen kapcsolódni és művelődni?

V,: Szeretném, ha lenne a városban egy olyan hely, ahol lehetne kézimunkázni, szabist-varrást tanulni. Hallottam, hogy az Újvárosi Kulturházban van ilyen tanfolyam, de azt mondják, hogy sokan vannak* Nem tudnak semmit tanulni, meg csak a téli hónapokban van ilyen lehetőség, télen pedig olyan rövid az idő, olyan hamar este van, nem tudok eljárni erre. El tudom képzelni, hogy aki egész