Vágvölgyi András (szerk.): Arcok, életutak, vélemények - A Makói Múzeum Forráskiadványai 4. (Makó, 1974)
Politikai munkatárs a centrumból
k.i is tudták elégíteni ezt- Építettek saját erőből egy klubot. A tsz parasztság is formálódik és a szerint oszlik meg, hogy növénytermesztésben dolgozik-e, vagy -és ők diktálják az igényta műhelybenc Érdekes ezmert ha megvizsgálná az ember a tsz-ben dolgozó fiatalokat, ezt lehetne látni, hogy a műhelyben dolgozóknak nagyobb igényűk van már a kultúra iránt.. Makón 14 ifjúsági klub van. Az utóbbi években e felé tolódott el a fiatalok szabadidő felhasználása * K-, § Véleménye szerint lehet-e a vallás befolyásáról az ifjúság tekintetében beszélni? Ve; A fiatalokhoz már nehezebben jutnak el a vallásos nézetek. A KISZ szervezeteknek, a vállalatoknak, a szocialista brigádoknak megfelelő befolyásuk van a fiatalokra. Nem azt mondom, hogy uralkodó itt Makón a marxista világnézet, mert akkor hazudnék. Vannak még fiatal*k szép számmal akikre hat a vallás és erre a közeljövőben fel is kell figyelni, Itt is vannak kétlakiak. Polgári esküvőt tartanak, elmegy a szocialista brigád, tapsohnk nekik s aztán elmennek a templomba és ott megesküdnek. Hasonló a helyzet a névadó esetében is0 Nem lehet páholyból szemlélni a dolgokat. Valamit tenni kell ellene. Azért, hogy a statisztika jó, még nem biztos, hogy valós:- 8 -