Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 2005 (Szeged, 2006)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Orbán Imre: Kisegyházak, szekták Kiszomboron a kezdetektől az 1960-as évekig

A református lakosság száma a 20. század elején kezdett növekedni. Tag­jaik sorát főként a betelepülők szaporították. 1901-ben 74-en", 1910-ben Bi­en voltak. A trianoni tragédia után megalakították a 9 falura zsugorodott Torontál vármegyét. Ennek központja Kiszombor lett, így bizonyos megyei adminisztráció is a faluban telepedett le. A tisztviselők között szintén voltak reformátusok. 1920 és 1930 között összesen 517-en költöztek a faluba. 1927­ben 150, 1930-ban pedig már több mint 300 református élt Kiszomboron. 12 1940-ben a hivatalos adatok szerint a falu vallási megoszlása a következő volt: római katolikus 4526, görög katolikus 62, ortodox 32, evangélikus 54, református 471, izraelita 11 fő. Számon tartottak 21 egyéb, azaz valószínűleg valamely kisegyházhoz, szektához tartozó személyt is. A református nyilván­tartás ennél némileg kevesebb hívőről tud, e szerint 1941-ben a református közösségnek 324 tagja volt. 13 A közösség lélekszáma tehát jelentősen nőtt, ami lehetővé tette egy önálló gyülekezet szervezését. Kisegyházak, szekták Már a 19. század utolsó évtizedeiből vannak adataink arra, hogy - a ko­rabeli szófordulattal élve - „szekták mozgolódtak" a faluban. Nagyobb befolyásra soha nem tettek szert. Az első irányzat, mely hatott a településre, a 19. század végén egyre na­gyobb visszhangot kiváltó nazarénus mozgalom és felekezet volt. Az új hit Makóról érkezett a faluba. 1889 és 1891 között a kiszomboriak közül né­gyen lettek a makói gyülekezet tagjai, de annyi követőre nem találtak, hogy helyben önálló gyülekezetet alkothattak volna. 14 Azért mindig voltak néhá­nyan, akik hozzájuk tartoztak. Az 1930-as években már csak „egy idős asszony" vallotta nazarénusnak magát a faluban. 15 1942-ben temették el utolsó követőjüket. 16 Az 1900-as évek első évtizedében bukkantak föl a környéken az adven­tista térítők, akik nemcsak a nagy egyházak híveit, hanem a már működő kis 11 Schematismus Temesvarini, 1902. 101. 1. 12 KISS Mária Hortenzia: Kiszombor története. Makó, 1940. 72.1. 13 Az adatot a kiszombori református gyülekezetnél tartott minden egyházlátogatási jegyző­könyv tartalmazza. 14 ORBÁN Imre: „Megdöbbentő tünemény." A nazarénus hit és mozgalom története Makón. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség Bp., 2001. 15 Kiszomboron a felekezetet „razonérosnak" nevezték. História Domus 47.1. 16 Esperesi jelentés. II. 1944.1.b/l. KRPIt 17 Makó és Vidéke 1902. szeptember 28. ORBÁN i. m. 63-64.1. 18 A kiszombori plébánia adatszolgáltatása a püspöki hivatal számára. EK/I. 1904.23 KRPIt 19 Apostaták irati KRPIt 20 Esperesi jelentés. II. 1944.1.b/l. KRPIt

Next

/
Oldalképek
Tartalom