A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

III. fejezet - Kutatottságuk - A délkelet-kiskunsági láperdők és fűzlápok vázlatos ismertetése

11. sz. kép A Zsombói láperdö ma Antal Tamás felvétele (2009) A változások valamikor a XX. század első harmadában kezdődtek. Csongor Győző (1957) az 1950-es években már akác-, „nemesnyár-" és fenyőültetvényekről írt. Azóta a cellulóznyár- és fenyőállomány egy részét lecserélték ugyan szürkenyárra (Populus canescens), ám ez csak tüneti kezelés. Esélylatolgatás: Egy gazdasági erdőt meglehetősen nehéz dolog természetközelivé alakítani. Ilyenkor fontos feladat az „őshonos" fás társulások (esetünkben a fűzlápok és a fehérfűz ligetek) lehetőség szerinti újratelepítése. Természetközeli erdőtagokként ebben a környezetben az ültetett szürkenyarasok (Populetum canescentis cultum) és kocsányos tölgyesek (Quercetum roboris cultum) ajánlhatók. Elegyfaként előnyt élvez a mezei szil (Ulmus minor), a vénic szil (Ulmus laevis), a magyarkőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és a magas kőris (Fraxinus excelsior). Céljaink elérése érdekében mindenek előtt optimalizálni kellene a talaj víztartalmát, ami az eredeti állapot (legalább részleges) visszaállítását jelentené. Ismerve a környék beépítettségét, valamint az ellenérdekelt felek érdekérvényesítő képességét, a „lecsatornázottság" és a „kultúrerdő jelleg" egészen bizonyosan maradni fog.