A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)
II. fejezet - A hajdani túllegeltetés következményeiről
A hajdani túllegeltetés következményeiről Az állattartás előtérbe kerülése kapcsán felvetődik a kérdés, miként hatott a legeltetés a kiskunsági homokhát fás társulásaira. A válasz nem egyszerű, ezért célszerű vázlatosan áttekintenünk a degradációs folyamat mechanizmusát. (Megállapításaink értelemszerűen csak azokra a területekre vonatkoznak, ahol létezett ilyen vegetáció.) Az állatok taposása miatt csupasz homokfelületek képződnek, melyeken a kifúvások könnyebben mozgásba hozhatják a homokot. Az viszont vitatható, hogy ez önmagában elegendő-e az I. Katonai Felmérés térképlapjain rögzített természeti kép kialakulásához. Az intenzív területhasználat (legeltetés, deleltetés, taposás, az újulat lerágása, lombgyűjtés alomnak és takarmánynak stb.) következtében a buckásokon tenyésző fehér- és szürkenyarasok törvényszerűen visszaszorulnak. Mindenképp figyelembe kell vennünk az időszakosan fellépő, egyéb kedvezőtlen faktorokat is (mint pl. szélsőséges éghajlat, rovarinvázió stb.), melyek felgyorsítják az alapvegetáció pusztulását. Az egymásra épülő romboló hatások eredőjeképp az eredeti társulás domináns fáinak szerepét bizonyos mértékig a korábbi cserjeszint, vagy az alsóbb koronaszint egyes fajai veszik át. A Kiskunhalas-Kiskunmajsa vonaltól északra ilyen a boróka (Juniperus communis), attól délre az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) burjánzott el. Mivel mindkét növény meglehetősen szúrós, állományaikat a legelő jószág elkerüli. A talajtól függően, a hajdani nyarasok helyén elhatalmasodik a sívóhomok, vagy galagonyákkal, illetve borókákkal tarkított buckások alakulnak ki. (Napjainkban annyival bonyolultabb a helyzet, hogy a „fás szárú gyomokkal" is számolni kell. Viszonylag sok Csongrád megyei legelőn terjedt el az egybibés galagonyánál lényegesen igénytelenebb, jól sarjadó keskenylevelű ezüstfa -Eleagnus angustifolia-.) Ha a legeltetés abbamarad, vagy mértéke lecsökken, először a „szúrós" fákból és cserjékből álló bozótosok uralma véget ér. A szürke és a fehér nyarak gyorsabb intenzitású növekedése folytán, ez a vegetáció fokozatosan háttérbe szorul. Előbb-utóbb ismét kialakulnak a nyaras erdőfoltok. A kezdeti lépések valószínűleg egy másodlagos szukcesszió-sor állomásai. Az eredetihez hasonló növényzet kialakulásának időintervalluma (azonos, vagy közel azonos éghajlati paraméterek mellett) alapvetően két tényezőtől függ, a talajtípustól és a humán behatás mértékétől. Az elmondottakra szemléletes példa Bugac tájfejlődése. Az I. Katonai Felmérés térképén a mai ősborókás helyén jóval kevesebb volt a fás növényzet, mint napjainkban. A bozótos domináns fajáról sokat elárul a terület neve: Borovicskás (Idézi Molnár 2003). Ezt követően a még mindig elég intenzív pásztorkodás mellett a vidéket „elborította" a boróka. A kolonizáció nem az egyik napról a
