A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

V. fejezet - Zoológiai kutatások - Az első faunisztikai adatok Csongrád megyéből - A hőskorról (1864-1895)

A leginkább kikutatott terület Ásotthalom és Mórahalom környéke. Ezt a tényt jelzi a három monografikus igényű feldolgozás. A másik két település természeti értékei gyakorlatilag feltáratlanok. A szóban forgó községekről napvilágot látott önálló publikációk közös jellemzője, hogy (egy kivételével -Csizmazia 1998-), információs bázisuk viszonylag szűk. Kelebia esetében mindhárom közlés egyazon védett terület természeti értékeit tárgyalja. Ottömös vonatkozásában elmondható, hogy a két írás témaválasztása eltérő. Zoológiai kutatások Az elsőfaunisztikai adatok Csongrád megyéből Az első Csongrád megyei faunisztikai adat szintén Marsiglitól származik, aki 1696-ban járt városunkban. Ekkor sikerült megfigyelnie a tiszavirág (Palingenia longicauda) rajzását, melyről 1726-ban számolt be a „Danubius Pannonico Mysicus" c. művében (Csongor-Móczár 1954). Sokan ezt a dátumot (1696) tekintik a „Tiszakutatás" kezdő esztendejének. Néhány évvel később Bél Mátyás (1732) a Notitiában említést tesz a Tisza-vidéken előforduló vadászható emlősökről (8 faj) és madarakról (11 faj és 3 nemzetség a konkrét faj megnevezése nélkül). 1794. május 31-én érkezett Szegedre a természetbúvár szász gróf, Joachim Carl von Hofmannsegg. Rovarokat és madarakat gyűjtött ezen a számára egzotikusnak tűnő vidéken (Berkeszi 1887). A rendkívül ritka nagyfokú bagolylepkének (Oxytripia orbiculosa) is létezik helyi vonatkozása. 1815-ben Koy Tóbiás városunk környékén lelt rá a szóban forgó állatra. Az általa gyűjtött példányt a faj leírója, Esper határozta meg (AbafiAigner 1898). Mivel a hernyók tápnövényei a különféle nősziromfélék -Iris sp(Mészáros-Vojnits 1972), az adat hihető. A hőskorról (1864-1895) Az általunk vizsgált térség (Kelebia, Ottömös, Ásotthalom és Mórahalom) első lokalizálható adatai Okruczky Auréltól (1864) származnak. Elsősorban a vadász szemmel jelentős fajokat vette számba, de esetenként kitért a faunisztikai ritkaságokra is. Bár leírásai képszerűek és közérthetők, nem tudományos igénnyel készültek. Mint minden valamirevaló vadász, legjobban szerette a mezei nyulakat (Lepus e. europaeus) és a foglyokat (Perdix p. perdix). A fácánról (Phasianus colchicus) sehol sem tesz említést, ami arra utal, hogy az 1860-as években még ez a madár szórványos volt. Ásotthalmon csak 1913-ban épültek meg az első, évi 250-300 példány felnevelését biztosító fácántenyésztő voilerek (Teodorovits 1914).