A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

V. fejezet - Telepített tölgyesek cincérei

lelően a tölgy nem kifizetődő fafaj (költséges és hosszadalmas felújítani), de azzal nem, hogy emiatt a tölgyeseket mielőbb tarra kell vágnunk, s a helyüket mélyszántani és akáccal újítani kell. " Az 1970-es években számos öreg kocsányos tölgy, vagy magas tölgy elegyarányú, vegyes faj összetételű lomberdő tenyészett Asotthalom, Ottömös, Kelebia és Rúzsa környékén. Mára szinte hírmondójuk sem maradt. Ez a magyarázata annak, hogy adataink többsége az 1974 és 1988 közötti esztendőkből való. Az itteni tölgyesek cincérfaunája meglehetősen gazdag csersav specialista oligo- és polifág állatokban, ami alaposan megnöveli a faj számot. Nincs ez máshogy Csongrád megye folyó-menti területein sem. A Maros hullámtereken például, annak ellenére, hogy a kocsányos tölgy (Quercus robur) telepített fa, több cincérfajt (27 faj, 47,37%) sikerült kinevelni belőle, mint az őshonos fehér fűzből (Salix alba) -24 faj, 42,11%)-, vagy a különféle nyarakból (Populus sp.) -10 faj, 17,54%-(Gaskó 1999). Asotthalmon, ahol az erdősítések előtt a füzláp és fűzliget foltocskákat leszámítva nem létezett semmiféle fás vegetáció, a kocsányos tölgyben fejlődő cincérfajok száma 17. A kizárólag törzsekben és törzságakban fejlődő fajok közül az alábbiakat erdészeti kártevőként tartják számon: tűzpiros facincér (Pyrrhidium sanquineum), fürge darázscincér (Xylotrechus antilope), sárgafarú darázscincér (Plagionotus detritus) és bársonyos darázscincér (Plagionotus arcuatus). Ugyancsak tölgykártevő a kitolt fenyőtönkökben (főleg erdeifenyőben Pinus sylvestris) és füzekben (Salix sp) is kifejlődő változékony korongcincér (Phymatodes testaceus), valamint az oligofág közönséges darázscincér (Clytus arietis) -lásd Amann 1957, Escherich 1923, Győrfi 1957, Szontagh 1999 munkáit-. A két utóbbi kivételével, ezek a fajok kizárólag tűzi-, vagy épületfával kerülhettek erre a vidékre, majd a különféle gócokból szétterjedtek. Ugyanez a honosodási mechanizmus vonatkozik a korábban faunisztikai ritkaságnak számító sápadt éjcincérre (Hesperophanes paliidus) is. Az apró háncscincér (Poecilium alni) jelenléte a homokhát fásításának köszönhető. Az egykori tölgyeseket, védelmi célú fásításokat és az útszéli fasorokat ökológiai folyosónak használva, fáról fára terjedve érte el Asotthalom környékét. A többi tölgyből nevelt fajnak létezett valamilyen átvivő (köztes) tápnövénye, ami az esetek többségében valamelyik gyümölcsfa volt. A füz és a szőlő ilyen szempontból alárendelt szerepet játszott. A már idézett erdészeti munkák (Amann 1957, Escherich 1923, Győrfi 1957, Szontagh 1999) a tölgykártevő cincérekről minden lényeges adatot tartalmaznak. Ennek megfelelően a helyi ültetett tölgyesek Cerambycida faunájából kizárólag a sápadt éjcincér adatait tekintjük át részletesebben.