A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

V. fejezet - Állatvilág - Néhány állatföldrajzi trend a nagyfutrinkák (Carabus – genus – ) formaköreinek és alfajainak elterjedése alapján

Állatvilág Néhány állatföldrajzi trend a nagyfutrinkák (Carabus -genus-) formaköreinek és alfajainak elterjedése alapján Az „Ősmátra" jellegű pusztákhoz kötődő Carabus fajok túlnyomó része az Északi-középhegységből legfeljebb a Dunát övező löszvidéken vándorolt le Kiskunfélegyháza vonalánál délebbre, a keleti részeken nem. Az érdes futrinka (Carabus scabriusculus scabriusculus) Ocsa és Felsőabád környékén (Ádám és Merkl 1986), valamint a Gödöllői-dombvidéken (Szél 1985, 1996) fordul elő. A magyar futrinka (Carabus hungaricus hungaricus) a Duna-menti részeken egészen Érsekcsanádig kimutatható. A homokháton Bugacig honos, ettől délre (idáig) nem került elő (Széll-Bérczes-Kutasi-Ködömböcz 2006). Hasonló jelenség figyelhető meg az erdei (sylvanus) elemeknél is. A Carabus cancellatus durusról lefűződött populáció egy kissé délebbre húzódik le, mint azt korábban gondolták, de a turján vidéket ez sem lépi át. A szóban forgó példányok első csápízei és a combjai vörösek, éppúgy, mint a hegyvidéken élőké, ellentétben a ssp tibiscinussal, amely fekete csápízű és fekete combú alfaj. A Duna-Tisza közének északi peremvidékein, valamint a csatlakozó Gödöllői-dombvidéken található futrinkák „kerekdedebbek" és kisebb termetűek, mint az Északi-középhegységet, a kiskunsági homokhát Dabastól délre eső területeit, valamint a Tisza-völgyet benépesítő állomány egyedei. (Könynyen elképzelhető, hogy valamennyi méretbeli különbség az eltérő élőhelyeknek is betudható, de ez önmagában nem elegendő magyarázat.) Ha a ssp. durus sík- és (alacsony térszintű) dombvidéki formakörének elterjedési területét kivetítjük Magyarország genetikai talaj térképére (Pécsi 1989), úgy az a Pesti síkságot, továbbá az Északi-középhegységhez csatlakozó (Ramann-féle) barnaföld vidék egyes részeit fedi le. Az észak-dél irányú terjeszkedés mellett kevesebb szó esik a nagyfutrinkák (Carabus sp.) kelet-nyugati irányú vándorlásról, melyre a legjobb példa a Carabus cancellatus új Duna-Tisza közi formakörének (esetleg alfajának?) kialakulása. A benépesítő ragyás futrinka populáció a megfelelő nedvességet biztosító „ökológiai folyosókat" felhasználva terjedt el. Ezek minden bizonnyal az északnyugat-délkeleti lefutású semlyékes vonulatok voltak, melyek egészen a csatornázásokig összefüggő élőhely-láncolatokat alkottak. A recens állomány habitatjait, e területek domináns társulásai jelentik, így a kiszáradó nádasok (Scirpo-Phragmitetum phragmitetosum), a gyékényesek (Scirpo-Phragmitetum typhaetosum) száraz szegély zónája, a kékperjések (Succisio-Molinietum