A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

V. fejezet - Néhány védett növényről bővebben - Tavaszi hérics (Adonis vernalis)

A bugaci nöszöfüvet (Epipactis bugacensis) Bugacról írták le. Igazi kárpát-medencei endemizmus, ismerté vált lelőhelyei: Bugac, Kis-Bócsa, Jászszentlászló, Móricgát, Soltvadkert, Fülöpháza, Kiskunfélegyháza, Szánk, Kiskunmajsa, Bodoglár, Csólyospálos (Molnár V 1999). Élőhelyei a ligetes homoki fehérnyarasok, beleértve a telepített állományokat is (Molnár V. 1999), valamint a tölgyelegyes ligetek. Populációi rendszerint kis tőszámúak (Molnár-Sulyok-Vidéki 1995), ezért a faj aktuálisan veszélyeztetett. 1997-ben, legnagyobb meglepetésünkre a bugaci nöszöfüvet (Epipactis bugacensis) Ásotthalmon, a Süveg-Magyari erdőben is megtaláltuk. Jelenleg ez a legtávolabbi élőhely Bugactól, ahol a növény felbukkant. Itteni példányai kiritkult ültetetett szürkenyarasokban (Populetum canescentis cultum) élnek, két egymáshoz közel eső erdőtagban. 1998-ban, a magkötés idején, a csoportok egyedszámát külön-külön 15 és 50 tő közöttire becsültük. Azóta a növény az ásotthalmi Tanulmányi-erdőből szintén előkerült (Andrési 2007). (A bugaci nőszőfüről Andrési (2007) közölt fényképfelvételt.) Néhány védett növényről bővebben A védett növényeket és tőszámaikat a területleírásoknál táblázatos összesítésben közöljük. Itt kizárólag azokkal a fajokkal foglalkozunk, melyek fokozott odafigyelést igényelnek. Ezek elterjedése vagy hiányosan szerepel a „Magyarország védett növényei" c. összegzésben (Farkas -szerk - 1999), vagy a térképek pontjai mellett nincsenek lelőhelyek. Adataink az 1994 és 2001 közötti állapotokat rögzítik, a későbbi évszámokat minden esetben közöljük. Tavaszi hérics (Adonis vernalis) - 29. sz. kép, 11. sz. térkép Az Adonis vernalis-t Nagy Szabolcs (1992) a löszgyepek viszonylag gyakoribb, de egyáltalán nem közönséges fajának tartja. Soó Rezső (1966) szerint a növény kifejezetten mészkedvelő. Többféle talajon, köztük a homokon is megél. Veszélyeztetettségénél figyelembe kell venni azt a tényt, hogy elsődleges élőhelyeinek (tehát a löszgyepeknek és a zsályás-legyezőfüves sztyeppréteknek) a területe az utóbbi évszázadban töredékére zsugorodott. A lösztalajú és a homoki legelőkön méreganyagai miatt a pásztorok előszeretettel irtják ezt a növényt, pedig maradhatna, mert a jószág elkerüli. A tavaszi hérics Szeged környéki előfordulását először Lányi Béla (1915) mutatta ki, még a XX. század elején. Lelőhelyei: Királyhalom, Kőlaposa, Szelevényi-erdő (Horgos, Szerbia). A növény az utóbbi lelőhelyen napjainkban is honos. Az 1980-években a közeli Hajdújáráson (Hajdukovo, Szerbia) figyeltek fel sárga virágaira (Gajic 1986). Mivel Csongrád megyében 1915 után sokáig nem 191