A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 5. (Szeged, 2009)

IV. fejezet - A lakossági fásítások fafajairól - Csomoros nyarak - A keskenylevelű ezüstfa és a keleti tamariszkusz

ban kizárólag füzekkel szegélyezett út és csatornapart alakul át keskenylevelü ezüstfássá. Minden esetben megállapítható, hogy a füzes allé volt a régebbi formáció. A faváltást az özönnövény igénytelensége és természetes expanziója mellett az indokolja, hogy a fehérfüz vesszeit ma már alig hasznosítják. A tartósabb elárasztást az ezüstfa nem kedveli. Ahol rendszeres a tavaszi vadvíz, ott a magaslatokra épült tanyák mellett ma is a füzek dominálnak. (Sajnos az elvezető típusú csatornarendszer miatt, egyre kevesebb az ilyen hely.) A lakossági fásítások fafajairól Csomoros nyarak Ásotthalmon a régi (1945 előtti) tanyák többségének helyét napjainkban már csak az egykori fák, vagy még inkább azok utódai jelzik. Ilyen környezetben néhány alkalommal találtunk másod, esetleg harmadgenerációs fekete nyarat szin. csomoros nyár- (Populus nigra) is. Jelenlétükre magyarázat lehet, hogy egészen a XIX. század második feléig, a fekete nyár a szegedi erdők egyik leggyakoribb fájának számított. A csemetekertekben mindig akadt belőle annyi, hogy az esetleges lakossági igényeket biztonságosan ki tudják elégíteni. Visszaszorulása a talajvíz süllyedésének, és egy messziről érkezett, fás szárú özönnövény térhódításának tudható be. Akácos utak és tanyák Az Észak-Amerikából származó akác (Robinia pseudoacacia) 1856 és 1895 között vált az alföldfásítás preferált fájává (Keresztesi 1971). Szédítően gyors karrierje a Szeged környéki homokvidéken az 1880-as években kezdődött, de már korábban is fontos erdőalkotónak számított ezen a tájon. A csengelei Baromjáráson, 1805-ben és 1806-ban, összesen 421 db „agátzfa" került kiültetésre (Kiss 1939). Sokoldalú hasznosíthatósága miatt (feltehetően a XIX. század közepétől) előszeretettel telepítették miden olyan tanya mellé, ahol a talajviszonyok megengedték ezt. (Erdészeti jelentőségéről a következő részekben bőségesen szólunk.) A városfásításban ugyanaz a határozott expanzió érvényesült, mint az erdők esetében. Az első hiteles leírás, ami az akácot sorfaként említi, Palugyay Imrétől (1853) származik. Eszerint: Szegeden „az utzákat pedig több helyen ákáczok ékítik". Az 1879. évi Nagyárvíz idején városunkban készült felvételek egynémelyikén szintén feltűnik ez a fafaj (Gaskó 2008). A keskenylevelü ezüstfa és a keleti tamariszkusz A keskenylevelü ezüstfa (Eleagnus angustifolia) Európában a Földközitenger térségében őshonos, Ázsiában Anatóliától a Balhas-tóig terjedt el. Ha-