A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 4. (Szeged, 2008)

I. fejezet. Gondolatok az M5-ös autópálya Csongrád megyei nyomvonalán 1998-tól 200-ig végzett ökofaunisztikai és florisztikai alapfelmérésekről - Néhány védett bogárról részletesebben

E faj ökofaunisztikai paramétereinek megismerésében és elterjedésének pontosításában döntő fordulatot jelentettek Szalóki Dezső balatonföldvári felmérései. Itt 1974-ben, egy lösztalajú szántóföld gyomszegélyében, Elymus repensről és Poa angusti

fol iáról meglepően nagy számú Theophileát sikerült gyűjtenie (Szalóki 1976). Míg az állat „faunisztikai ritkaságnak" számított okkal lehetett gondolni arra, hogy az adatok szórványos jellege a tényleges hiányon kívül egyéb tényezőkre is visszavezethető (Gaskó 1986). Ilyenek például az irodalmakban makacs következetességgel átvett hibás tápnövény adatok, vagy a felmérések hézagosságai. Ma már nyilvánvaló, hogy nem erről van szó. A cincér terjeszkedése országszerte robbanásszerű. Akárcsak a Dél-Alföld egészén, úgy az M5-ös autópálya nyomvonalában is mindkét faj tömeges. Populációik erősek, nem veszélyeztetettek. Merkl Ottó (2000) és munkatársai helyesen látják, hogy szalmacincért törölni kellene a védettségi listáról. Megállapításuk akár a hengeres szalmacincérre is vonatkozhatna. A nagy kutyatej cincér Oberea euphorbiae (GERMAR, 1813) (magyar neve az érvényes védettségi lista szerint magyar kutyatej cincér) és a pannon kutyatej cincér Oberea moravica KRATOCHVIL, 1989 A pannon kutyatejcincér (Oberea moravica), mind a Maros, mind a Tisza Csongrád megyei hullámterein gyakori fajnak számít. Kizárólagos tápnövénye az Euphorbia lucida, melynek szára nem vagy csak alig engedi át a vizet. A növények ezt a tulajdonságát használták fel a régi szegedi halászok a cötkényparás háló elkészítésekor. A cötkény (Euphorbia lucida) szára fenntartotta a hálót a vízen. A bábkamrák, néhány kivételtől eltekintve, az eleve „vízhatlan" növény legvédettebbnek számító részében, a gyökértörzsben találhatók. Ebben telelnek át a diapauzáló lárvák és prepuppák. Az utóbbiak egy része még a kora tavaszi áradások előtt bebábozódik. Kratochvil (1989), a korábban egységesnek tekintett fajt, taxonómiai megfontolásból ketté osztotta. Az Oberea euphorbiae mellett leírta a hozzá rendszertani és származási vonatkozásban egyaránt közel álló Oberea moravicát. Igazat kell adnunk mindazoknak (Hegyessy-Kovács-MárkusSzalóki 1999), akik a két species elkülönítésének a nehézségeire utalnak.