A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 4. (Szeged, 2008)
II. fejezet. Szegednek és vonzáskörzetének természeti állapotáról (A helyi védettségre javasolt területek ismertetése, továbbá a város környékének erdősítési alapelvei) - A fafajok kiválasztásáról
esek) ép, egészséges példányokat találunk a Tisza Lajos körúti MÁV palota előtt. A Deák Ferenc utca szemet gyönyörködtető magas kőrisei (Fraxinus excelsior) a szóban forgó faj nem lebecsülendő mértékű „várostűrését" bizonyítják. A „szemetelős" fák közé sorolt vadgesztenyék (Aesculus sp.), fekete dió (Juglans nigra) és japánakác (Sophora japonica) ültetését elsősorban a belterületi parkokban, valamint a tereken javasoljuk. A hússzínű- (Aesculus X carnea) és a sárga vadgesztenye (Aesculus flava) növényvédelme nem igényel különleges költségeket. A fehér vadgesztenyét (Aesculus hippocastanum) célszerű legalább évi egy alkalommal aknázómoly ellen permetezni. Mindhárom faj lehullott leveleit ősszel el kell égetni. Előfordul, hogy valamely fa nagymennyiségű allergizáló pollenje, vagy éppen termése (áltermése, magköpenye, magvai stb.) miatt szorul ki a parkosításból. Sokan panaszkodtak például a Széchenyi tér páfrány fenyőire (Ginkgo biloba), melyeknek rothadó magköpenye kellemetlen bűzt áraszt. Kivágásukhoz -tudomásunk szerint- eddig egyetlen felelős döntéshozó sem járult hozzá. Sajnos a város nyárfái már nem voltak ennyire szerencsések. A racionálisan nehezen magyarázható hivatalnoki túlbuzgóság nemcsak a termős („szöszölős"), de a porzós (a „szöszölésben" teljesen ártatlan) példányokkal is végzett. Ezek a nagyvárosi klímát kiválóan tűrő, gyors növekedésű fák, tartósan feketelistára kerültek. A cellulóznyarakat senki sem hiányolja, de a hazai nyarak (Populus alba, Populus canescens, Populus nigra) telepítésében rejlő városfásítási lehetőségeket bűn lenne elszalasztani. A hiba természetesen most sem a növényekben keresendő. A nyarak könnyedén szaporíthatok dugványokról, következésképp a kizárólag porzós egyedekből álló populációk kialakításának, sincs különösebb akadálya. A rövid időtartamú virágzás miatt, a gyengén allergen pollen veszélyessége elhanyagolható. A hőség és az alacsonyra süllyedt talajvíz hatására fellépő szelekció látványosan nyilvánult meg a Dél-Alföldet 1982 és 1995 között sújtó „hosszú aszály" éveiben. A legszárazabb évtized 1985-1994 volt, amikor Ásotthalmon éves átlagban 488 mm-nyi csapadék hullott. Ennél 1983 és 1992 között, mindössze egyetlen milliméterrel mértek több csapadékot (Fröhlich 2002). Fröhlich András (2002), az ásotthalmi Bedő Albert Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskola nyugalmazott igazgatója az aszály következményeiről az alábbiakat írta:
