A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Naturalia 3. (Szeged, 2003)

I. fejezet A természettudományi gyűjtemény - A hőskorról és trendjeiről - A háromlábú csirke szárnyalása, avagy a fellendülés kezdete vidéken

nagykiterjedésű városi erdőségek „okszerűbb" hasznosításának a kérdése. Ez a tényező érdekközösséget teremtett a város és az erdészek között. Tisza Lajos királyi biztos szorgalmazására Szeged anyagilag is felkarolja az ügyet. 1882. 06. 02-án Pálffy Ferenc polgármester elnökletével a város törvényhatósága 16.000 Ft-ot szavaz meg a leendő intézmény számára. A M. Kir. Erdőőri Szakiskolát 1883. október 10-én nyitotta meg Káinoki Bedő Albert Országos Föerdőmester (Fröhlich 1983, Gaskó-Lesznyák 1983). Ásotthalmon (1884-től Királyhalom) a homoki erdőségek művelőit képezték. Ezt látszik alátámasztani, hogy a kezdeti években a szűkebben vett szakmai ismereteket mindössze 2 könyvből oktatták. Az egyik Bedő Albert (1874) kérdés-felelet formájában megírt „Erdő-Őr" c. munkája, amely az általános tudnivalókat foglalta össze, a másik Illés Nándor (1885) „ futóhomok megkötése, befásítása". Amikor 1983-ban Lesznyák László erdőmérnökkel (Gaskó-Lesznyák 1883) a készülő állandó kiállítás előtt beleltároztuk a szakiskola 1884 és 1921 közötti évekből származó tárgy- fotó- és dokumentumanyagát valóságos kincsesbányára bukkantunk. Az általunk törzsanyagként nyilvántartásba vett tárgyak tetemes részét valószínűleg a nyitás körüli években kapta az iskola. Két nagyobb tétel származása ismert. Az egyik az Országos Erdészeti Egyesület gyűjteményéből származik, a másik a Selmecbányái Erdészeti Akadémiáról érkezett (Andrési 2003). A szemléltető eszközök bizonyos hányada a Teodorovits Ferenc személyéhez kapcsolható tudatos fejlesztés eredményeképp, „házilagosan" készült. Az apróbb-nagyobb vásárlásokkal és az adományokkal szintén számolni kell. A századforduló eltérő eredetű anyagrészeinek az elkülönítése ma már szinte megoldhatatlan feladat. A különféle oktatási segédeszközök az egykori erdőőri képzés magas színvonalára utalnak. Tangenciális és radiális fametszetek, fakocka minták, valamint zománcozott növénykerti táblák sorakoztak a polcokon. A termés- a talaj-, a mages a faszén gyűjtemények míves üvegtartói (akkor) a csúcstechnológiát jelentették. Nemcsak praktikusak voltak, de a legkényesebb esztétikai igényeket is kielégíttették. Az intézmény szép sikerrel szerepelt az 1896. évi milleniumi kiállításon, ahol az iskolában folyó tevékenységet mutatták be (Bátyai 2003). Tárgyanyaguk egy részét megcsodálhatták az 1900-as Párizsi Világkiállítás és az 1910-es Bécsi Vadászati Világkiállítás látogatói is. Az életképszerű szemléltető makettekre és a hasonló műgonddal kidolgozott, „in situ diorámákba" beépített állatpreparátumokra, bármely múzeum büszke lehetne. Nagyon látványos elem a szakiskola „túlméretezett térbeli képeslapokra emlékeztető" hullaték- és csapagyűjteménye. A falra akasztható sorozatok eredetileg a Kárpát-medence valamennyi vadászható emlős- és madárfaját tartalmazták. Valószínűleg a századvég legnevesebb szegedi madarászának, Lakatos Károlynak a dermoplasztikái közül is került néhány a szakiskolába, de ennek egy közleményen kívül semmi nyomát sem találtuk. A „Természet"-ben megjelent cikkből (Lakatos 1901) idézve: